2013. már 02.

ByeAlex nyerte A Dalt - mertünk vagány döntést hozni

írta: korbelygyorgy
ByeAlex nyerte A Dalt - mertünk vagány döntést hozni

Bizonyára számos elemzés születik majd, hogy miként lehetséges ez a végeredmény. Gyorsan leírom az én gondolataimat, hogy ne zavarjanak össze később nálam hozzáértőbb szakemberek okosságai.

Mindenek előtt: nagyon örülök, hogy így alakult. Nem elsősorban azért, mert ez a dal áll a legközelebb az én zenei világomhoz a harmincas listáról (valójában Odett nagy rajongója vagyok, de a kiválasztott dallal tulajdonképpen eddigi életművét írta felül).

A napokban beszélgettünk a szerkesztőségben A Dalról, és akkor azt találtam mondani, hogy a harminc dal közül ByeAlex dala áll legközelebb ahhoz, amit úgy hívnak, hogy művészet. Mert Márta Alex arról írt dalt, ami kijött belőle, a többiek pedig úgy írtak vagy írattak, hogy megfeleljenek többféle elvárásnak, elsősorban annak, hogy daluk kellően kompatibilis legyen az Eurovíziós Dalfesztivállal.

Ezen túl a Kedvesem csak első hallásra primitív kis dallam, alapvetően költészet:

Az én kedvesem egy olyan lány, akit
farkasok neveltek és
táncolt egy délibábbal,
majd elillant csendesen
az én kedvesem.
Ő az én kedvesem.

Az én kedvesem egy olyan lány, akit
átölel hét kontintinens,
csobban szép tengererkben
s táncot lejt fent felhők közt
a kedvesem.
Ő az én kedvesem.

Refrén:
Mert nekem nincs most más,
csak a kedvesem, az én kedvesem.
Ő bárhol jár,
az úgy jó nekem, az úgy jó nekem.
Mert mindig rám talál
az én kedvesem, az én kedvesem.
Úgy dúdolnám:
ez így jó nekem, ez így jó nekem
ez a dal.

Az én kedvesem egy olyan lány, akit
hóbortos álmok tépnek, 
kócos haját szelek fonják reggelente,
ettől más a kedvesem.
Ő az én kedvesem.

Az én kedvesem a végtelennel
ujjat húz és sosem retteg,
rozmaringból készít hintót,
tücskök húzzák.
Így nyugtat meg csendesen.
Ő az én kedvesem.

A másik fő dolog, amit érzékelek a ByeAlex-jelenség kapcsán, hogy talán újabb üzenet érkezett a showbiznisz készítőinek, hogy elég volt, ideje újragondolni, amit a popzenéről gondolunk. Ami persze bosszantó lehet annak, aki énekórára jár, fogyózik és megszakad a sikerért, talán igazságtalan is, most mégis azt kell mondanunk, hogy győzött az igazság.

Amire persze már látom is a válaszreakciókat:" fiatal csajok szavazták be a jó kiállású hipsztert", illetve még inkább nyomják majd ezt az ovis dolgot, amit már a műsorban is pedzegettek, miszerint a gyerekek ByeAlexek akarnak lenni.

Összegezve egyébként: az első próbát megtették a magyarok az Eurovízióra, mertek vagány döntést hozni, a többi már Európa sms-ezőin áll.

Szólj hozzá

eurovíziós dalfesztivál a dal byealex