A befejező részben a neten túli világról lesz szó, azaz az első részben már megemlített "fejben netezés" hogy működött másoknál, illetve megpróbálom megfejteni, hogy a net milyen hatással lett az újságírói munkára s általában a médiára, legalábbis a mi kis szemétdombunkon.

Előzmény:

Tizenöt éve online - kisvárosi privát nettörténelem I.

A fekete-fehér korszak - kisvárosi privát nettörténelem II.

Jobb adni, mint kapni - kisvárosi privát nettörténelem III.

Mindenek előtt egy fontos kérdést muszáj tisztázni, melyet sem szűkebb, sem tágabb környezetem nem igazán értett: különösebb előzmények nélkül hogy lettem eszelős nethasználó, illetve a netes kultúra néha beteges megszállottja annak ellenére, hogy ekkorra már túl voltam a harmincon, az érdeklődésem humán, korábban még egy sima VHS-felvételt sem tudtam beállítani - akkor meg ez hogy?

A kulcsszó: kommunikáció, legalábbis én úgy gondolom. Ugyebár diákéveimet postaforgalmi szakközépiskolásként töltöttem, aminek fontos része volt akkor még a távközlés, és hát a klasszikus postai szolgáltatás is információk eljuttatásáról szólt akkor még az üzenet küldőjétől a címzettjéig. (Igen, régen az emberek leveleztek, ha nem volt telefonjuk, ha pedig nagyon sürgős volt, akkor táviratot adtak fel - mára mind a magánlevél, mind a távirat megszűnt létezni).

Aztán ott volt az újságírás, melybe 1992-ben keveredtem műkedvelőként, majd 1994-ben hivatásosként. Természetesen látható volt (legalábbis számomra), hogy az akkori korlátok kitágulnak, az új technológia valamilyen szinten nagy változásokat hoz - arra persze gondolni sem mertem, hogy ilyen gyökeres változásokról lesz szó, a kilencvenes években még úgy gondoltam, hogy a print-rádió-tévé szentháromság kiegészül egy újabb kistestvérrel, aminek meglesz a maga helye ebben a galaxisban.

Abban viszont bíztam, hogy bizonyos hírmonopóliumok - különösen a vidéki sajtó közpénzből történő felháborító parasztvakításai - megrendülnek azáltal, hogy olcsón hozhatók létre online újságok (ne feledjük, nincs nyomda- és terjesztési költség, igaz, ez utóbbiból származó bevétel sem, s ekkor még a reklám valóságos ígéret volt, lásd az akkor virágzó rádiós modellt, ahol néhány száz forintért már bekerülhetett egy icipici vállalkozó a köztudatba).

És hát megvoltak a szükséges számítógépes alapismereteim, ahogy erre korábban utaltam, minden együtt volt tehát, hogy egy nem mérnök, nem fiatal és nem nagyvárosi firkász beleássa magát az új világba, mely rövidesen nagyon sokak életét megváltoztatja.

A kritikus tömegen persze ekkor még bőven innen voltunk, eleve a számítógépes ellátottság volt csapnivaló Magyarországon (Békés megye ilyen statisztikák esetén mindig mínusz több százalék), nem hogy az internet. Az okosok elemezték persze az okokat: drága a vas, drága a kapcsolat, kevés a magyar nyelvű tartalom, maga a politika sem veszi komolyan a dolgot - ez mind igaz volt, valójában napjainkra jutottunk el talán arra a szintre, hogy lényegében mindenki online, legalábbis az aktív korosztályokban, de az olló tágul mind a legkisebbek, mind a legidősebbek irányába, például nálunk 15 éve egy ütött-kopott PC volt, most pedig hét internetképes eszköz (egy PC, két laptop, egy tablet, három okostelefon).

A net fekete-fehér korszakának megvoltak a sámlis szomszédolásai is, persze nem olyan formán, hogy a szomszédság ellepte a tévével már rendelkezők lakását egy-egy népszerű műsor vagy sorozat miatt, mint a hatvanas években. A mi sámlis szomszédolásunk alanya a szomszédasszony volt még a László Elek lakótelepen (2003-ig laktunk itt), akinek a lánya az USÁ-ban dolgozott és kézenfekvő volt, hogy a neten kommunikáljanak. Egy hátránya volt a dolognak: mivel a hölgy abszolút digitális analfabéta volt, elveszett a diszkréció: minden bejövő levelet kénytelen voltam elolvasni, mint ahogy én gépelte be neki a választ.

A Békés Megyei Napnál egyre több it-témájú cikket írtam, melyeket nehéz volt elhelyezni tematikusan. Eleinte az általam szerkesztett társasági rovatban jelent meg egy-két helyi érdekű weboldalkritika vagy éppen egy-egy összefoglaló az aktuális trendekről, de nem sokkal később felmerült az igény egy saját rovatra. Ez volt az InforMánia, mely kéthetente jelent meg, volt benne mindenféle okosság: hírek a netről, a vezető anyag egy-egy nagyobb területet járt körbe, hasznos linkek (ez printben különösen vicces, de a visszajelzések alapján ez volt a legnépszerűbb rovat), illetve különböző magazinos formák, például az Én és a számítógép, amiben helyiérdekű ismert emberek válaszoltak három-négy kérdésre.

Az oldal finanszírozása forradalminak számított a megyei sajtóban: Kőváry E. Péter főszerkesztő javaslatára alvállalkozóként én lettem az oldal menedzsere is, ami azt jelentette, hogy lényegében megvásároltam a felületet, majd hirdetésekből tartottam fenn azt. A dolog újszerűsége miatt a modell bevált, több fix partner révén sikerült gazdaságosan működtetni az oldalt: a FiProg mellett az akkor még működő SZÜV, a Prakticomp, illetve az orosházi IM Informatikai Magániskola hirdettek itt emlékeim szerint. A Hírlapnál egyébként egy-két éve tettünk kísérletet az Informánia feltámasztására, de a piacot valahogy nem érdekli, de talán a 2010-es években ez nem is furcsa.

Az InforMánia híre egyébként eljutott a megyehatáron túl is, egyszer Zöldi László is megemlítette az egyik aktuális médiaévkönyvben, sajnos idézni nem tudom, mert a kötetet nem láttam, az a doksi pedig, amit anno elküldött nekem, már nincs meg.

Ám nem csak it-témájú cikkek írásában segített a net: még a kilencvenes években bukkantam például Belovai Istvánra, a híres kémre, akivel közeli barátságba is kerültünk, nem csak cikkeket írtam róla, hanem volt szerencsém egy pódiumbeszélgetést is vezetni vele, de ugyanígy nagy felfedezés volt számomra a lila Milka-tehén Németországban élő, de orosházi származású alkotója, Szabó Sándor.

Szép lassan elkezdett formálódni a szakmai közélet is, a MÚOSZ-on belül megalakult az online tagozat, ami azonban nem bizonyult túl hatékonynak, ennek következményeként túl hosszú életűnek. Lényegében egy levelezőlistáról van szó, melyre a nethez valamilyen szinten kapcsolódó szaktársak iratkoztak fel, meghívásos rendszerben (emlékeim szerint engem Andrassew Iván hívott, azt hiszem, rajtam kívül nem is volt más megyei napilapos). Mivel a klub önmeghatározási zavarokkal is küzdött (ki az online újságíró? Aki netre ír? A netről ír? Vagy csak használja a netet?), a témák is szerteágazóak voltak. A levelezőlistán túl később szervezet is alakult, de ebben még passzívabb voltam, főként a távolság miatt (Viharsarok, ugyebár), meg aztán távol áll tőlem mindenféle bizottságosdi...

Ennek ellenére hasznos volt számomra ez a tagság, mert sokat tanultam. Nem voltam túl aktív, inkább "hallgattam" a gurukat és szívtam magamba mások tudását, az ágazati pletykákat, a remek víziókat a jövőről - cserébe csak egy csomó felesleges dolgot kellett elviselnem, de hát napjaink információfogyasztása is erről szól. Néhány név találomra a tagságból: Nyírő András, Vince Mátyás (akkor még HVG, később lett MTI-vezér), Uj Péter (mondjuk ő hamar elmenekült), Szegfű András, Pécsi Ferenc (Pollner), Wisinger István, Elekes István (Pocakos) és még sokan mások.

Ugyancsak ennek az időszaknak a szép emléke, hogy bedolgozhattam az úgynevezett Fehér könyvbe - egész pontosan nem emlékszem, milyen feladataim voltak, vélhetően helyi adatokkal járultam hozzá a nagy egészhez. Egy hír a Magyar Narancsból:

Internet a magyar háztartásokban: lemaradás Fehér Könyv címmel dokumentumkötet jelenik meg áprilisban az Internet-infrastruktúra fejlesztésének hazai és nemzetközi tendenciáiról. A Vince Mátyás, a HVG Online és Nyírő András, az iNteRNeTTo főszerkesztője által szerkesztett kötet adatai szerint az európai háztartások 4 százaléka van bekötve a hálózatba, Magyarországon ez az arány 0,7 százalék. A Fehér Könyv a lemaradás elsődleges okát a drága telefontarifában jelöli meg, egyúttal javasolja, hogy a Matáv finomítson tarifapolitikáján, az állam pedig vállaljon szerepet az itthoni internetezés elterjesztésében. Az olvasók a http://internetto.hu/friss/feherkonyv címen tehetnek észrevételeket, pontosíthatnak adatokat.

Mint ahogy a Viharsarok Online-sztori, úgy az InforMánia-sztori is 2002-ben ért véget, sőt egy már megírt és részben megszerkesztett oldal július 2-án jelent volna meg, de nem jelent, miután a Békés Megyei Napot puccsszerűen megszüntették.

A vidéki újságírásra maga a net felemásan hatott. Természetesen idővel mindenkinek lett e-mail címe, a levelezés és a böngészés a mindennapok része lett, sőt mára már mindenki fenn van a Facebookon, de nem vált ugyanilyen természetessé mindenkinél, hogy információszerzésre, kapcsolatépítésre, ne adj Isten személyesmárka-építésre is használja a netet, nagyon sok cikk rutinszerűen születik, amiről persze nem minden esetben az újságírók és a szerkesztők tehetnek, hanem a válság miatti lebutítás.

Kérdés, mit hoz a jövő azok számára, akik hagyják, hogy elmenjen ez a vonat, sajnos a médiában már kevés az a szaktudás, amit a nyolcvanas-kilencvenes években tanítottak, így nem csak elvi kérdés, hogy meg kell tanulni élni az új világgal, hanem kőkemény egzisztenciális is.

Ez azonban már egy másik történet, a privát nettörténelem itt véget ért, vagyis nem teljesen, hiszen 2003-ban indult ez a blog, a folytatás az archívumban olvasható.