Előzmény: Tizenöt éve online - kisvárosi privát nettörténelem I.

A fejben netezés aztán augusztusban ért véget, amikor egy szép napon megjelent az ajtóban Irimiás Laci és nem kis profizmussal bekapcsolt bennünket a világba. A profizmust azért hangsúlyozom, mert akkoriban még nem törekedtem különösebben a technikai haladásra, így az otthoni szedett-vetett PC elég elavult volt a kor elvárásaihoz képest, például még a Windows 3.1-es operációs rendszer ment rajta, ami ugyebár grafikus volt ugyan, de még DOS-alapú, viszont a nem túl technológiaigényes offline újságírói munkára kiváló volt.

Ennek ellenére Laci életet lehellt bele, elindult a net, igaz, gyorsan át is váltottunk Windows 95-re, melyet már bizonyos fokig felkészítettek az internetezésre a redmondi fejlesztők. A mókuskerék azóta sem állt meg, eszelősen követnem kell az újdonságokat.

Az internet hőskorában még nem volt egyenlő a word wide web a világhálóval, csak egy reménység volt, mely képes különféle multimédiás elemeket elindítani, de a hálózat lassúsága, az online tevékenység költségei miatt az e-mailezés jelentette a fő csatornát a világ felé, beleértve a kommunikációt, az információszerzést és a közösségi életet is. Bármilyen vicces, a mai Facebook és Twitter szellemi elődje már megvolt a kilencvenes évek középen is, úgy hívták, hogy levelezőlista.

Mindenek előtt a HIX-ről kell itt megemlékezni. Amikor én hálópolgár lettem, még nagyon népszerű volt a Hollósi Information eXchange, melyet a technológiával jóval előttünk járó USÁ-ban élő magyarok hoztak létre egymásnak, majd szép lassan a világ magyarjai becsatlakoztak, beleértve természetesen a magyarországi magyarokat is. Rengeteg téma, közösség kínálta magát, nem szép tőlem, de már nem nagyon emlékszem, mely listákra iratkoztam fel, de tudom, reggelente, esténként habzsoltam a sokszor teljesen felesleges információkat - és így vagyok ezzel azóta is a netről szerzett információk esetén.

A HIX hírlevelek mindenesetre egyszerre szolgálták az informálódást, a szórakozást és persze a kapcsolattartást különböző érdeklődésű emberek közt, megalapozva bizonyos fokig a webes fórumok, egyéb kommentlehetősek szárnyalását.

Nekünk is volt saját levelezőlistánk, mégpedig - micsoda meglepetés - az orosházi levlista. Ma már ez egyáltalán  nem divatos kommunikációs forma, néhány vállalati rendszerben ma még használt eszköz,  akkoriban azonban azt a funkciót töltötte be, mint manapság a Facebookon egy csoport: mindenki üzenetét látod és mindenki látja a te üzeneted. Ha esetleg terhedre van a kommunikáció, köszönöd szépen, de leiratkozol.

A mi orosházi listánk egy igazán nehézsúlyú klub volt, mármint a témákat illetően. Kóstolgattuk a szabadság ízét és írogattunk mindenfélét, nyilvánvalóan olyanokat is, amiket mai ésszel nem írnánk le. Volt is néhány kínos  sztori, tudtommal akadt olyan tagtárs, akit egy ilyen bejegyzését követően távolították el a munkahelyéről, miután a Nagy Ember tudomására jutott, hogy simán lekorruptozta - próbáltuk kikotorni a levelet a polgi mailboxából, késő volt, mert a téglája addigra olvasta és kinyomtatta. A hatalom ugyanis már ekkor megérezte a netben rejlő veszélyt és mind a  Nagy Ember, mind az emberi közül többen feliratkoztak és füleltek, mi folyik a félig zárt klubban. (Csak éppen  elfelejtkeztek róla, hogy egy egyszerű paranccsal lekérhető a taglista, másrészt azért a mi emberünknél volt az admin jelszó.)

Persze nem csak a húzd meg a hatalom bajuszát-mozgalomra volt jó a friss játékszer, hanem arra, hogy a  listán megjelenjenek az elszármazott orosháziak, vagy olyan arcok, akik valamiért kötődtek a városhoz (például volt egy székesfehérvári srác, aki csak azért csatlakozott be hozzánk - a fene tudja már, hogy talált meg -, mert régen volt egy orosházi csaja, aki révén még több orosházi barátja és mivel megszerette a várost, barátkozott  velünk is - természetesen szívesen láttuk). Sőt egy bodajki nyaralásunk során találkoztunk is Miklóssal - tényleg, meg kéne keresni a Facebookon... 

Természetesen volt már web is, csak éppen nagyon lassú és nagyon drága: más volt néhány óránként 30 másodperc alatt letölteni a leveleket (hol voltak még akkor az idióta óriás csatolmányok?:), mind hossző percekig
várni, hogy betöltsön az Internetto. Ezt a lapot különösen szerettem, mert szellemisége - amit hál Istennek az Index mai napig őriz - közel volt az én privát és újságírói ízlésemhez, a printben megismert, főként a Magyar
Narancs által képviselt új újságíráshoz, ami persze csak nálunk volt új, az Egyesült Államokban már a hatvanas években kitalálták, sőt a beatnik írók még korábban űzték.


Naná, hogy öröm volt nap mint nap Nyírő András, Uj Péter, Bodoky Tamás, Andrassew Iván és egy csomó csak ott megismert fazon dolgait követni, főként, hogy kulturálisan és szakmai beállítódásukat tekintve nagyon egy hullámhosszon voltunk. A magyar média ekkor más kapisgálta, hogy kezdenie kell valamit ezzel a netes dologgal, kezdetleges oldalakkal elkezdtek megjelenni a nagy napi- és hetilapok is, de még a print árnyékában, kivéve talán a HVG-t, mely a mai napig is az egyik első számú digitális úttörőnek számít, legalábbis szerintem.

Csak hát ez még az internet fekete-fehér korszaka volt, ahogy Fogoly Lajos, a DataNet igazgatója fogalmazta meg ebben az évben Orosházán, a FiProg szolgáltatásának elindulása alkalmából. Ez volt az első it-esemény, amin jártam, jó móka volt az orosházi polgármesteri hivatal nagytermében. Főleg a többi újságírón kuncogtam, akiknek lövésük sem volt miről van szó és bizony nem szép dolog ilyet mondani, de a mai napig is döbbenetes, mennyire nem érdekli az én drága kollégáim egy részét saját szakmájuk jövője. Az ekkor Fiprog-menedzsment így nézett ki emlékeim szerint (szóljatok rám, ha valaki kimaradt, pótlom, vagy törlöm, ha nem vagyok pontos): Volencsik Zsolt, Dupsi Zsolt, Finsztál Attila, Szántó József, Irimiás László.

Ezen a sajtótájékoztatón ismertem meg egyébként a szentesi Szántó Józsit, akinek a mai napig emlékszem egy mondatára, mellyel az elavult homo sapienst próbálta meg jellemezni:

- Ma még gyakran találkozunk olyan emberrel, aki elküld egy e-mailt, utána telefonon szól, hogy küldtem egy e-mailt - Józsi akkor még nem sejthette, mint ahogy én sem, hogy az elkövetkező években sokszorosára gyorsulnak a számítógépek, a hálózat, egy gyufásdoboznyi kütyün is lehet netezni drót nélkül, az ország másik részén az erdő szélén ücsörögve nézheted a Sziget nagyszínpadát, de bizony még most is van egy csomó ember, aki miután elküld egy nyomorult e-mailt, nem bírja ki, hogy ne telefonáljon rád....

(folyt. köv.)