Alföldi blog

Korbely György blogja

2021. sze 15.

Egérrel szavazok a hétvégén, de még nem tudom, kire

írta: korbelygyorgy
Egérrel szavazok a hétvégén, de még nem tudom, kire

 Mostmár hivatalosan is regisztált online ellenzéki előválasztó vagyok, ma délután ugyanis sikeresen megtörtént a művelethez szükséges első lépés: elfogadták a regisztrációmat. A neheze még hátravan: a miniszterelnökjelölt-jelöltről már van elképzelésem, de helyi szinten tanácstalan, mi több, csalódott vagyok.

elovalasztasme.jpg

Néhány hete ismét orosházi lakosok vagyunk, már ami a lakcímkártyánkat illeti, ezért immár a Békés megye 4. választókörzetben fogunk elő-, illetve ténylegesen szavazni. Ennek egyszerű technikai oka van, a régi orosházi lakás lett a bázis, miután felszámoltuk békéscsabai agglomerációs szelleméletünket, amit a békéscsabai munka miatt alakítottunk ki. Természetesen az év legnagyobb részében, úgy kilencven ...

Tovább Szólj hozzá

előválasztás szabó ervin márki-zay péter sebők éva szelényi zoltán

2021. sze 12.

Színházlátogatás bakancsban és vándorbottal

írta: korbelygyorgy
Színházlátogatás bakancsban és vándorbottal

img_2477.jpg

Teljesen véletlenül botlottunk bele egy remek kulturális projektbe: vasárnapi túránk során a Theatre in dem Bergen elnevezésű tájszínház produkciójával találkoztunk többször is. Nehéz pontosan meghatározni, mi ez a produkció, lényegében a színházi előadás és a performansz sajátos elegyéről van szó, jó erős közösségi háttérrel.

Amit a helyszínen láttunk, illetve utólag a szervező egyesület honlapjáról megtudtuk, az előadások során a közönség a színészekkel együtt vándorol helyszínről a helyszínre a természetben. A színhely maga a környezet, a téma pedig kapcsolódik a Fekete-erdőhöz, ahol maga Häg-Ehrsberg, ez a nagyon kicsi hegyi falu, az egyesület székhelye  is található.

Természetesen nem néztük meg az ...

Tovább Szólj hozzá

színház fekete-erdő tájszínház theatre in den bergen

2021. sze 11.

Végigaludtam 9/11-et

írta: korbelygyorgy
Végigaludtam 9/11-et

Forrás: Vox.com

A húszéves évforduló miatt ismét előkerültek az ilyenkor szokásos kérdések: Ön/Te hol volt(ál) és mit csinált(ál) 2001 szeptember 11-én? Ez volt a rádióban, tévében, neten és podcastben és még ez várható ezen a hétvégén és talán a jövő héten is.

Eddig nem találtam túl izgalmasnak az én sztorimat, de miért is ne, 20 év az is történelem, ha túl ingergazdag körülmények között tudtam meg, hogy életünk gyökeresen megváltozik, még hogyha közvetve is.

Akkoriban még működött a Békés Megyei Nap, melynek orosházi tudósítója voltam főállásban, de bedolgoztam a helyi rádiónak is, sőt a tudósítói irodám is itt volt. Azon a keddi napon nem túl sok feladatom volt, talán még a nyár utóhatásai miatt ...

Tovább Szólj hozzá

9/11 békés megyei nap word trade center

2021. sze 06.

Történelmi lecke lányoknak, avagy szép város Kolozsvár

írta: korbelygyorgy
Történelmi lecke lányoknak, avagy szép város Kolozsvár

  img_2385_1.jpg

 A külföldön élés egyik legnehezebb része az, amikor az ember gyermeke nem tanul magyar történelmet és ennek felelőssége a családra hárul. Csakhogy Szent István, Hunyadi János és Mátyás, Kossuth Lajos és Széchenyi nem Marvel-szuperhősök, illetve karakterek a Star Wars-galaxisből vagy a The Last of Us-játékból, így lepattan róluk az olvasható, megtekinthető forrás, sajnos a tiniknek már az Egri csillagok sem elég érdekes. Ez persze nem siránkozás a "régen minden jobb volt" jegyében, hanem tény. Ja igen, mesélhetnék is a lányomnak a magyar történelemről, de ez ugyebár viccnek is rossz, a tinédzsereket az imént felsoroltak érdeklik, meg a koreai popsztárok, mellesleg én is később lettem lelkes híve az oral history-nak, azaz az ...

Tovább Szólj hozzá

erdély kolozsvár mátyás király tordai sóbánya tordai szoros cluj-napoca

2021. sze 01.

SZIN-tet léptünk - szegedi fesztiválélmények

írta: korbelygyorgy
SZIN-tet léptünk - szegedi fesztiválélmények

30f6e60d-91d3-45c1-a025-36a455f0a208.jpegTörőcsik Franciska (Anima Sound System)

Egy év kihagyás után ismét fesztiválozás, a tér és idő szerencsés együttállása ismét lehetővé tette, hogy ellátogassunk a Szegedi Ifjúsági Napokra, azaz a SZIN-re. Az idő értelemszerűen azt jelenti, hogy a fesztivál a magyarországi tartózkodásunkra esett, a tér pedig azt, hogy Szeged mindössze ötven kilométer tőlünk, ezért könnyedén el tudtunk autózni.

A szerdai nap kifejezetten pazar élményt kínált és adott is, az egyik színpad, a Rádió 88-as programhelyszín felidézte bennem mondjuk az 1995-ös Sziget nagyszínpadot, persze nem egészen, csak jellegében: Pál Utcai Fiúk (erről élőztem is a Facebookon, pedig nagyon nem szokásom), Anima Sound System (szintén), Kiscsillag (na jó, ezen ...

Tovább Szólj hozzá

fesztivál maszk anima Szin

2021. aug 11.

Egy méltatlanul alulértékelt album - jövőre lesz 40 éves a Piramis Plusz

írta: korbelygyorgy
Egy méltatlanul alulértékelt album - jövőre lesz 40 éves a Piramis Plusz

piramis.jpg

Piramis Plusz, Révész mínusz - Forrás: rock-on.hu

Kutyasétáltatás közben a Spotify a napokban kétszer is feldobta a Piramis együttes számomra rendkívül fontos albumának egy-egy dalát. Senki ne gondoljon a legendás hetvenes évekbeli stúdióalbumokra, sem a koncertlemezre, sem a későbbi Erotika lemezre, itt már Révész sem volt a zenekar tagja, szóval egy méltatlanul elfeledett albumról van szó. Ennek kapcsán jutott eszembe két dolog is: egyrészt hogy a frontember távozása után van-e esélye egy bandának az újrakezdésre, másrészt az, hogy a nyolcvanas években a hetvenes évek nagy öregjei közül többen miként próbálkoztak az új hullámmal, amit nagyon kevesen értettek meg igazán, lényegében a Piramison kívül senki más.

Morrison ...

Tovább Szólj hozzá

new wave beatrice új hullám omega piramis prognózis rolls frakció v moto-rock

2021. aug 03.

Friss hegyi levegőt tessék!

írta: korbelygyorgy
Friss hegyi levegőt tessék!

 

20210802_164554_hdr.jpg

Az internet egyik legunalmasabb kontentje a turisztikai látványosságok személyes bemutatása, sőt újabban úgynevezett influenszerek kedvenc időtöltése, sőt megélhetési sportja, hogy kosztért, kvártélyért, néha még készpénzért is reklámoznak ilyen-olyan helyeket. Hát most én is ezt teszem, bár ennek a helynek nem kell semmilyen reklám, hiszen az ausztriai Hallstatt kisváros szerepel a világ 15 legszebb kistelepülése listáján.

img_1901.jpg

Ráadásul komolyan veszem a klímaváltozás miatt aggódók intését, ezért szükségesnek tartom a turizmus visszafogását, azaz rekreációra olyan tevékenységeket találni, amelyek visszafogják a káros anyagok kibocsátását: túrázás, bringázás. Most azonban enyhítő körülmény, hogy egyébként is ...

Tovább Szólj hozzá

ausztria hallstatt

2021. júl 26.

Podcast télen, nyáron, munkában és kutyával - háttér és ajánló

írta: korbelygyorgy
Podcast télen, nyáron, munkában és kutyával - háttér és ajánló

Forrás: https://raidboxes.io

Nagy örömmel látom, pontosabban hallom, hallgatom, hogy a podcastok egyre népszerűbbek, mi több, már én is a bőség zavarával küzdök, pedig nekem elég nagy a kapacitásom, hiszen munka, bringázás, kutyasétáltatás és sok minden más közben tudok podcastokat hallgatni. 

Most csak a magyar nyelvű tartalmakat veszem számba, aki valamilyen kitekintésre vágyik, bátran írjon be kulcsszavakat használt podcastalkalmazásába, vagy éppen a Spotify keresőjébe. A poszt, ahogy mondani szokás, a teljesség igénye nélkül próbál meg kiemelni a szerző számára fontos és érdekes podcastokat.

Kezdetben vala a Heti Meteor, mely minden magyar nyelvű podcast alapja: Sasvári József (Angelday) és Fejes Balázs (FB2) kezdték ...

Tovább Szólj hozzá

2021. júl 24.

Lenge 17 éves lányok a KESMA portáljain

írta: korbelygyorgy
Lenge 17 éves lányok a KESMA portáljain

Fotó: Media1.hu

Másfél évtizede léptem be a Beol.hu szerkesztői közé, egész pontosan projektvezetőként intézgettem szeretett portálunk dolgait egészen 2014 elejéig, azaz nyolc évig.

Nem a megemlékezés, illetve a félig kerek dátum miatt jutott ez eszembe, hanem a drága hazánkban folyó "gyermekvédelmi" őrület miatt. A Média 1 vette észre, hogy a Mérték Médiaelemző Műhely ma kiposztolta, hogy a Kesma-lapokon folyó szépségversenyen 18 év alatti lányok is részt vesznek.

Jelentem, ez nem újdonság, a mi időnkben is így volt ez, elég vicces, hogy az akkori 17 éves lányok ma már 32 éves hölgyek, lassan szembesülve vele, hogy az ő lányaik is feltűnhetnek az illetékes megyei portálon, illetve mostmár az egész országban.

Én már ...

Tovább Szólj hozzá

békés megye beol.hu kesma

2021. ápr 10.

Busa Pista esete a 99 lufival - hallgass te is Stinky Bugs-t

írta: korbelygyorgy
Busa Pista esete a 99 lufival - hallgass te is Stinky Bugs-t

Eggyel több ok, amiért érdemes Klubrádiót hallgatni: a héten ismerkedtem meg egy remek zenei formációval, melynek neve Stinky Bugs, Ezúttal nincs szó az underground muzsikát forradalmasító lánglelkű fiatalokról, sokkal inkább korosabb, rutinosabb muzsikusokról, akik remek mókát csinálnak a zenével: ismert magyar dalokat dolgoznak fel, öltöztetnek funkos jelmezbe, felkérnek egy ismert vagy kevésbé ismert énekest, majd rögzítik a dalt.

Ezt sem akárhogy teszik: nem vacakolnak a stúdiótechnika adta lehetőségekkel, helyette egy az egyben rögzítik a hangot és a képet és mindez a YouTube-ra kerül (de Spotify-on is elérhető a Stinky Bugs). S hogy a 21. század szelleme is velünk legyen, a projekt finanszírozása abszolút közösségi módon, a ...

Tovább Szólj hozzá

2021. ápr 06.

Volt-e élet az sms előtt? - búcsú a távirattól

írta: korbelygyorgy
Volt-e élet az sms előtt? - búcsú a távirattól

Távirat, díszlap Fejléc

Forrás: Posta.hu

A múlt egy újabb jelentős szeletétől búcsúzunk ebben a hónapban. A mai negyven alattiaknak persze már nem sokat mond az, hogy távirat (maximum a Telegram , ami ugyebár egy biztonságos chatalkalmazás), hiszen ők már akkor voltak gyerekek, amikor elterjedt a mobiltelefon, azaz azok is elérhetővé váltak, akiknek nem jutott a Kádár-rezsim legjellemzőbb hiánycikke, a vonalas telefon.

A GSM-technológiával együtt a kilencvenes évek első felében megjelent az elektronikus távirat, az sms is, nem beszélve néhány évvel később az internetbummról, mely alaposan kiszélesítette az emberi kommunikációt, kijelenthetjük, hogy átesve a ló másik oldalára.

A távirat megszüntetéséről szóló hír  többszörösen érint, hiszen ...

Tovább Szólj hozzá

posta sms távirat

2021. ápr 01.

Ezen a napon talán még megengedett az álhírterjesztés

írta: korbelygyorgy
Ezen a napon talán még megengedett az álhírterjesztés

Előzmény: Was ist das? - kiszivárgott, miért akarja betiltani a semlegesnemet a magyar kormány

Én még ahhoz az újságíró-generációhoz tartozom, amely számára természetes, hogy évente egyszer vicceskedünk. Április elsején hol jobb, hol kevésbé jó tréfákkal, ha úgy tetszik, álhírekkel jelentkezett a sajtó, amit az olvasók vagy elhittek, vagy nem.

Mára minden napra jut a fake newsból, ám a 21. századi álhírek fő funkciója nem a szórakoztatás, esetleg az olvasók figyelmének egy-egy visszás jelenségre irányítása (például arra, hogy mennyire hiszékenyek tetszenek lenni), hanem a dezinformáció.

der die das - Den richtigen Artikel finden - Das musst du wissen!

Forrás: Leicht Deutsch Lernen

Nos az én célom semmiképpen nem az utóbbi volt azzal, hogy szándékosan á prilis elsejére ...

Tovább Szólj hozzá

2021. már 31.

Was ist das? - kiszivárgott, miért akarja betiltani a semlegesnemet a magyar kormány

írta: korbelygyorgy
Was ist das? - kiszivárgott, miért akarja betiltani a semlegesnemet a magyar kormány

Der apa férfi, die anya nő, das semleges nemkívánatos - közölte a magyar külgazdasági és külügyminiszter Ausztria, Németország és Svájc budapesti nagykövetével zárt ajtók mögött.

A több független portálhoz kiszivárgott információk szerint Szíjjártó Péter azért rendelte magához a három német anyanyelvű ország diplomatáit, mert a magyar kormányt hosszú ideje aggasztja, hogy a német nyelvben a hímnem és a nőnem mellett létezik a semleges nem is. A das névelővel jelzett semlegesnem a magyar kormány szerint nagyban hozzájárult, hogy a nyugati világban egyre inkább teret nyer a gender szemlélet. Mindezt jól példázza, hogy a szoknya szó hímnemű (der Rock), míg a kislány semleges (das Mädchen).

Német nyelv – Webnyelv

- A semlegesnem először a ...

Tovább Szólj hozzá

orosz nyelv német nyelv április 1 Szíjjártó Péter

2021. már 14.

Van remény: a Kaukázusé lett az év dala

írta: korbelygyorgy
Van remény: a Kaukázusé lett az év dala

Kaukázus

 Tisztában vagyok vele, hogy A Dal című műsorfolyam az egyik legnagyobb kamu a magyar kulturális életben, lényegében a NER táncdalfesztiváljáról van szó, melynek eredeti célja az Eurovíziós Dalfesztivál (a másik nagy kamu) magyar indulójának kiválasztása volt. Időközben az MTVA úgy gondolta, hogy hazánk mégsem indul, mert  egyes értelmezések szerint "túl sok a buzi", a dalválasztás azonban megmaradt.

Mindezek ellenére valahogy mindig rátapadok, lényegében ez az egyetlen hazai tévés produkció, amit élőben megnézek a Médiaklikken, illetve néha egy-egy magyar filmet, ha időben értesülök róluk Nem tudom függőségem okát, talán mert titkon azt gondolom, hogy kapok valami összefoglalót a magyar könnyűzene helyzetéről, ...

Tovább Szólj hozzá

a dal Kaukázus Kardos Horváth Janó

2021. már 08.

A Spotify-on és a YouTube-on is működik - nem hal ki soha az album formátum

írta: korbelygyorgy
A Spotify-on és a YouTube-on is működik - nem hal ki soha az album formátum

giphy.gif

 

Vége a hagyományos albumoknak (lemezeknek), mára a fogyasztók csak a dalokra kíváncsiak - egy darabig én is elhittem ezt az álláspontot, mely az elmúlt években, a streaming szolgáltatók megjelenésével erősödött meg, de valójában már a digitális zeneterjesztés hajnalán kezdődött meg.

Jelentős része volt ebben Steve Jobsnak, az Apple alapító vezérének, amikor az iPod piacra dobásakor kidolgozta azóta világméretűvé duzzadt üzleti modelljét, mely szerint egy dollár körüli összegért akár egy számot is megvásárolhat. Így különösen a nagyipari lakossági slágeripar került pácba, hiszen az ő üzleti modelljük lényege valóban az volt, hogy összehoztak egy rádióbarát számot, amely a kevésbé vájtfülű hallgatók ...

Tovább Szólj hozzá

zene pink floyd albumok

süti beállítások módosítása