Erősen gondolkodom rajta, hogy kerékpáron megyek át pénteken Mezőtúrra,
a Wanted Fesztiválra. Egyébként is csak egy napot akartam ott
tölteni, így összekötöm a kellemest a hasznossal (hogy most
melyik a kellemes, melyik a hasznos, nem tudom igazán megmondani,
asszem, is-is). Nincs egyébként messze: Szarvas kb. 30 kilométer,
onnan Mezőtúr - komppal persze - kb. ugyanennyi. Hazafelé pedig a jó
öreg MÁV, gondolom, a kerékpárt fel tudom tenni az esti vonatra, a két
várost ugyanis egy apró kis szárnyvonal köti össze és egy kispiros
mozdony jár naponta néhányszor. Még átgondolom persze, a terv egyelőre
több sebből vérzik, de ha lesz elegendő időm, illetve a bringámat is át
tudom addig nézetni a mesterrel, akkor kalandra fel! A kitartással ...
Tovább
Szólj hozzá

Léna átlépte a
szerb-magyar határt, ezekben az órákban hazafelé teker. Rádióinterjú
megvolt, elvileg már megy is a rövid és a hosszú változat is. Érkezés
előreláthatóan 11 órakor a polgármesteri hivatal elé, ez volt az
eredeti indulási pont. Ha nem lennék elhavazva, pattannék nyeregbe és
Székkutason várnám be, ameddig Pünkösdkor kísértem. Hahaha, olyan
lenne, mintha mindvégig vele tekertem volna :-) Mellesleg rohadt
kíváncsi vagyok, hogy nagyjaink értékelik majd-e ezt a teljesítményt,
merthogy pénzt nem nagyon adott neki a szakbizottság, azt is tudom
miért: mert a jobboldal a csángó út után rácsippant a témára, egy csomó
rendezvényükön tartott élménybeszámolót. Ehhez tudni kell, hogy nagyon
jó fej a Léna meg nagyon kedvelem, de ...
Jé, mit találtam: mondtam, hogy előbb-utóbb jól behálózzák a netet (jó kis
képzavar :-)) a sztárblogok. Íme, az első fecske, vagy legalábbis ezek
egyike:
Jól hangzik, csak nem értem, miért kellett ehhez 15 év, hogy az
utódpárt - és most távol legyen tőlem a komcsizás - végre leszámoljon
múltjának legsötétebb foltjával. Néhány hónapja Hiller - igaz, sokkal
halkabban és kis visszhang mellett - megtette ugyanezt október 23-a
kapcsán. Sajnos késő van ez, nagyon későn, ráadásul nem tudni, hogy a
vasárnapi bukta nyomán nem egy új stratégiáról van szó? Nem jött be a
negatív? Hát akkor Ron bácsi nyom egy kis nemzeti megbékés-fílinget
nektek, buta gyermekeim.