Alföldi blog

Korbely György blogja

2010. feb 10.

Zümm

írta: korbelygyorgy
Zümm

Este a szerkesztőségben volt néhány percem arra, hogy figyelemmel kísérjem a Webisztán beszámolóját a Google sajtótájékoztatójáról és úgy jártam, mint már sokszor: teljesen belelkesedtem és elhatároztam, hogy itthon neki is állok Buzz-t vagyishát Zümm-öt tesztelni, hogy abból ma este még szülessen néhány poszt.

Félre is toltam minden más estére tervezett ténykedést, vártam, hogy kóstolgathassam, próbálgathassam, ismerkedhessek vele, de ezidáig (pont éjfél) ez nem jött össze. Úgyhogy nyomom fejben, azaz olvasgatom a leírásokat, de ezek egyelőre magyar nyelven elsősorban blogposztokból, kommentekből állnak, például az általam rss-en kövezett techológiai szájtok még a Buzz bejelentéséről sem adtak hírt. (Próbáltam mobilra ...

Tovább Szólj hozzá

google gmail buzz zümm

2010. feb 07.

Évértékelők hétvégéje - ennyire futotta

írta: korbelygyorgy
Évértékelők hétvégéje - ennyire futotta

Kissé restelkedem, mert nem sokra futotta, s bár a Twitteren kaptam jónéhány hasznos tippet, milyen irányba bonthatnám ki hétfői BMH-jegyzetemet az Orbán-beszédről, lényegében megmaradtam a bevált paneleknél: 1. nem igaz, hogy a politika nem érdekli az embereket 2. más a politika és a más a valóság.

Szóval nélkülözi az eredeti felvetéseket, az eredeti válaszokat a publicisztika, enyhítő körülmények viszont: 1. 1550-1600 karakter nem sokra elég, 2. túl kevés az idő, a leadási kényszer meg elég nyomasztó, különösen, ha Beol-ügyeletes az ember, miközben heti szerkesztői teendőire készül, azaz heti tervet készít.

Szóval ez lett a produktum:

 

Évértékelők hétvégéje
Ki mondta, hogy elfásultunk a politika iránt? Bárki is ...
Tovább Szólj hozzá

jegyzet orbán viktor békés megyei hírlap

2010. feb 05.

Nézzük együtt az Orbán-beszédet

írta: korbelygyorgy
Nézzük együtt az Orbán-beszédet

No nem azért, hogy popcornt rágcsálva együtt rajongjunk, hanem hogy teszteljük a Virgo projektjét...

 

 

Tovább Szólj hozzá

virgo orbán évértékelő

2010. feb 05.

Szolidaritás a cigibloggal

írta: korbelygyorgy
Szolidaritás a cigibloggal

Igen, dohányzom, és ettől nem vagyok másodrendű állampolgár (vagy nem ettől, hehehe), még hogyha mostanában ezt a cselekvést, szenvedélyt, akármit próbálják egyesek beállítani a legsúlyosabb emberiségellenes bűntettnek.

Létezett (létezik) egy cigiblog a Blog.hu-n , melyről nekem fogalmam sem volt egészen ma reggelig, amíg nem olvastam, hogy betiltották, vagy legalábbis a hivatal packázásainak esett áldozatul. Pont a fogyasztóvédelmi hatóság kavarja a szart, az a szervezet, ami szerintem a fogyasztói társadalomban a legnormálisabb hatóságnak kellene lennie, most hadd ne részletezzem, hogy miért (a másik a versenyhivatal, amely egyébként számomra szimpatikus módon dolgozik).

Szóval a részletek itt olvashatók , a szimpatizáns F ...

Tovább Szólj hozzá

dohányzás fogyasztovedelem cigiblog

2010. feb 04.

Ha te fészbúk, én majd jutyub

írta: korbelygyorgy
Ha te fészbúk, én majd jutyub

Úgy tűnik, összeírták a trendi dolgokat a nagy pártok, valószínűleg tanácsadóik felhívták a figyelmüket arra, hogy a trónkövetelők egész ügyesen használják a webes alkalmazásokat, különösen a közösségi médiát. Az egyik előző posztban már idecitált jegyzetemben lightosan már leírtam erről a véleményem, illetve néhány infót, tehát nem ismételném meg, hogy Orbánnak a Facebookot ajánlották és ezt használja.

A szocik persze nem akartak lemaradni: ha te fészbúk, én majd jutyub. Ezért Mesterházy Attila fel is mondta az aktuális videóüzenetet, ami jópofa, fut is a neten, ám - főleg a tévében, de weben is - tök olyan, mint egy al kaidás bejátszás, vagy éppen egy akciófilm részlete, amiben a Nagy Gonosz a követeléseit ...

Tovább Szólj hozzá

web2 youtube mesterházy kampány2010

2010. feb 03.

Dr. Rock két fesztivál közt is rendel

írta: korbelygyorgy
Dr. Rock két fesztivál közt is rendel

Tegnap éjjel már ki is twittereztem, illetve beszúrtam a Posterouson lévő instant blogomra öreg barátom, Dr. Rock, alias Plesi, polgári nevén Pleskonics András körlevelét , amelyben az ötven feletti rocker remek csemegét kínál vállalkozó kedvű klubosoknak.

Nem tudom, a tüctücre beállt szervezők felfigyelnek-e a dologra, hál Istennek a fesztiválosok (külön érdem a Delta Festé, újabban a Borsodié) idejekorán felfedezték és futtatják az egyébként Békés megyében született Plesit, aki több nyári fesztiválon rocktörténeti előadásokat tart, meg úgy tudom, több dél-alföld helyszínen, például a Szegedi Egyetemen műveli ezt. (Nem mellesleg egy ideig, több mint húsz éve dolgozott itt, ennél a cégnél, ahol most én is dolgozom, ...

Tovább Szólj hozzá

fesztival plesi dr rock

2010. feb 01.

Választási közhelyek, webkettes szósszal nyakonöntve

írta: korbelygyorgy
Választási közhelyek, webkettes szósszal nyakonöntve

 

Sár helyett
fantáziát
Minden eddiginél durvább kampányra számít a Békés megyei közvélemény, legalábbis azon része részt vett a Beol egyik múlt heti szavazásán. A minta persze nem reprezentatív, ám a napi szavazásokon nyert eredmények az esetek többségében megegyeznek más mérésekkel.
Egyelőre semmi nem igazolja egyébként, hogy durvulna a kampány, sőt inkább enyhe unalom és főleg fantáziátlanság árad az újságpapírból, a tévé képernyőjéről, a számítógép és a mobil kijelzőjéről. Erre legjobb példa a nyugdíjasokra áradó össztűz a nagy pártok részéről: hirtelen fontosak lettek a nagymamák és a nagypapák, hiszen ők a szavazataikkal felülírnak minden más társadalmi csoportot.
Talán a kis pártok visznek ...
Tovább Szólj hozzá

választás facebook twitter békés megyei hírlap

2010. jan 31.

Beszólásszabadság, avagy trollok, regisztráljatok!

írta: korbelygyorgy
Beszólásszabadság, avagy trollok, regisztráljatok!

Február elsejétől a Beol.hu életében az egyik legnagyobb változás lép életbe: ezentúl felszámoljuk a játszóteret, mostmár csak azok hintázhatnak, libikókázhatnak és szaladgálhatnak a favárban, akik a mi óvodánk kölykei.

Magyarán: kizárólag regisztrált felhasználók kommentelhetnek a cikkekhez. Eddig is korlátoztunk a beszólásszabadságot rizikós témák (romák, közbiztonság, olykor közlekedés, Gyurcsány, Bajnai stb.) esetében, de a jövőben ez alapértelmezetté válik.

Az okokról már megírtam a posztot, amit éjfélkor élesítünk, lényegében őszintén, tehát nem egy hivatalos mellébeszélésről van szó.

Összefoglalva ez a lényeg:

1. Kinőttük magunkat annyira, hogy nem vagyunk rászorulva arra a néhány száz (vagy tíz?) ...

Tovább Szólj hozzá

kommentelők trollok beolhu

2010. jan 30.

Mádi esete az ingatlanadóval - hol vannak az ősfideszesek?

írta: korbelygyorgy
Mádi esete az ingatlanadóval - hol vannak az ősfideszesek?

Mádi Lászlót nem ismerem személyesen, azaz egy-két alkalommal találkoztunk talán még a mozgalmi időkből. A szabolcsi képviselő ugyanis ősfideszes, 1990-től tagja az Országgyűlésnek és nagy valószínűséggel már régen útjában lehet valakinek, mert nagyon csúnyán elbántak vele.

Mádi László 20 éve

Történt ugyanis , hogy a héten egy fórumon azt találta mondani, egyébként gazdasági szakemberek előtt: hosszú távon a Fidesz sem tartja ördögtől valónak az ingatlanadót. Csakhogy ez nem illett bele a jelenlegi "lőjünk mindenre, ami mozog"-típusú Fidesz stratégiába, ezért nem hogy csak cáfolták az ingatlanadóra vonatkozó kijelentést, hanem közleményben jelezték: Mádi nem is kerülhet fel egyik választási listára sem.

... és ...

Tovább Szólj hozzá

fidesz ingatlanadó mádi lászló

2010. jan 30.

Lesz-e nekem iPad-em?

írta: korbelygyorgy
Lesz-e nekem iPad-em?

Amikor megláttam az első cikket róla még a bejelentés napján, gyorsan retwiteltem valaki miniposztját, hogy igen, nekem kell egy ilyen.

Az Apple új táblakütyüjéről van szó, amelyet fejben már elég jól ismerek, magyarán elolvastam szinte minden cikket, amit kedvenc tech-portáljaim írtak róla. Meg persze a blogokat is, sokan sokféleképpen közelítik, vannak elutasítók, távolságtartók és vannak persze rajongók , ők leginkább azok közül kerülnek ki, akik amúgy is lelkes használói Steve Jobs cége termékeinek.

Jómagam sajnos nem tartozom ezek közé, mi több, az iPhone-láz is elkerült, nem csak anyagi okok miatt, viszont egy ilyen 500 dolláros kis eszköz megfontolandó beruházás lehet.

Pontosabban nem elsősorban nekem, hiszen az én ...

Tovább Szólj hozzá

apple beol ipad

2010. jan 28.

Hajrá Békés megye

írta: korbelygyorgy
Hajrá Békés megye

Ragyogó ötlettel állt elő az Index, szerintem most először vált kézzelfoghatóvá, hogy a közösségi média nem csak egymás bejelölgetéséről, virtuális farmok létrehozásáról, működtetéséről, egymás étrendjének megismeréséről szól, hanem kiváló mozgósító erővel is bír.

Holnap reggel indul a Megyék harca projekt, a részletekbe nem mennék bele, az eddigi t udnivalók itt érhetők el , a többi a Facebookon, a Békés megyei rajongói oldalon .

Első látásra én szívesen nyomulok ebben a játékban privátban, de ha lesz rá mód, a Beolt is megpróbáljuk bevonni (hadd ne részletezzem ennek marketinges hasznát), ha másért nem, hát egy kis viharsarki öntudatápolásért, így is arról szól minden cikk, hogy itt a legalacsonyabb a ...

Tovább Szólj hozzá

index megyék harca haasz janos

2010. jan 25.

A betárcsázós nettől a twitterezés pszichológiájáig

írta: korbelygyorgy
A betárcsázós nettől a twitterezés pszichológiájáig

Nagyon jó kis ingyenes kézikönyv jelent meg (vagy hogy is kell mondani, szóval került ki a netre), a Terepnapló blogról tölthető le Nagy Tamás munkája,  de akár itt is el lehet olvasni. Tanulságos nem csak szakmabelieknek és az online kommunikáció iránt érdeklődőknek, sőt nem elsősorban nekik szól, hanem azoknak a vezetőknek, akik érintettek különböző marketingügyekben és főleg döntéseket is hoznak ezekben.

Tehát ne habozz, olvasd és juttasd el a főnökeidnek - is - mielőbb, én is ezt teszem.

Én már elkezdtem, bár leragad a szemem, még "lapozgatom" egy kicsit, jól esik újra kóstolgatni régen nem hallott kifejezéseket, úgy mint: icq, Mindenkinet, Internetto, Kiwi, Freestart, betárcsázós net...

 

Tovább Szólj hozzá

e könyv közösségi média terepnapló

2010. jan 24.

Ha huszas vagyok...

írta: korbelygyorgy
Ha huszas vagyok...

Szolgálati közlemény következik: újra élnek a pannonos mobilszámaink, esetemben a 20/96-47-036.

Ősszel úgy gondoltuk, elég volt fejenként a három, illetve kettő telefonból, ugyanis hatalmas káosszal, logisztikai zűrzavarral járt ezek áttekintése, ezért profiltisztítást hajtottunk végre, azaz csak a fő telefonokat hagytuk meg. De aztán néhány félreértés miatt és a privát szféra megmentése érdekében úgy döntöttünk, visszaállítjuk az eredeti, több mint tíz éve élő és vélhetően nagyon sok helyre lementett számainkat.

 

Tovább Szólj hozzá

mobil pannon

süti beállítások módosítása
Mobil