Alföldi blog

Korbely György blogja

2005. máj 06.

Best of Varga

írta: korbelygyorgy
Best of Varga

Hivatalosan is bemutatták Varga Isván exképviselő Rend és szenvedély című kötetét, mely tulajdonképpen nyolc éves parlamenti munkájának összegzése: vezérszónoklatok, interpellációk, kérdések, napirend előtti felszólalások. A könyvet Csapody Miklós szerkesztette. Néhány hete én is kaptam egy dedikált példányt, így elmondhatom: tényleg szép kiállású szakszerűen összerakott kötetről van szó, az más kérdés, hogy a benne lévő dolgokkal tudok-e azonosulni, avagy sem - azt hiszem, nincs ma Magyarországon olyan politikus, akinek a hasonl Best of-ját dicsérgetni lehetne tartalmilag.
Csapody beszédében, illetve a később nekem adott rádióinterjújában nem rejtette véka alá: az egyik célja a könyvnek, és ő is azt kapacitálja, hogy a ...
Tovább Szólj hozzá

2005. máj 06.

Dream

írta: korbelygyorgy
Dream

Visszatért régi rémálmom a délutáni szieszta során. Ezt fejtse meg valaki: megérkezem a Tokajba, a fesztiválra annak rendje és módja szerint, hatalmas tömeg, minden a helyén, a Zöld Sátor is, de nincsenek vendégek, akikkel beszélgetnem kéne, de még program sincs, én pedig kétségbeesetten állok, mint egy farok...
Ez még hagyján, a másik álmom éppen húsz éve, leszerelésem óta gyötör, néhány évente tér vissza: megkapom a behívót, mennék tisztázni, hogy bocsi, én már túl vagyok ezen, de nem tudom bebizonyítani, nincs mese, vonulok, mint Treat Williams a repülőgép gyomrába az ismert klasszikus antimilitarista filmben, a Hairben...

Tovább Szólj hozzá

2005. máj 06.

Reggeli jótett

írta: korbelygyorgy
Reggeli jótett

Megvolt a napi (heti?) jócselekedetem: reggel öntudatos állampolgár voltam és a kutyasétát összekötöttem egy jó kis feljelentéssel. Persze ez ebben a formában nem igaz: az utcánk egy elhagyatottabb részén feltűnt az itt látható Hyundai, amelynek - talán jól kivehető a telcsivel sebtiben, esőben lekapott képen - szorgos kezek éjszaka betörték az anyósülés melletti ablakát és kirámoltak belőle, legalábbis a rádiót biztosan. Telefon, rendőrség, adatfelvétel: egy igazi békebeli reggel.
Szegény tulaj biztosan meghökken majd, amikor munkába menet azt látja, hogy a kocsija körül zsaruk sürgölődnek. Magát az élményt én is ismerem, igaz, akkor éppen 120-as Skodám volt, amihez néhány száz forintért be tudtam szerezni az üveget, más ...
Tovább Szólj hozzá

2005. máj 05.

Caramel Bartókot szereti

írta: korbelygyorgy
Caramel Bartókot szereti

Miközben az RTL beharangozó spotjában Fábry azon "kesereg" - teljesen jogos iróniával -, hogy Anikó és Klauszmann Viktor szakított, van újabb hüledezni való a kicsi celebek világából: Caramel összejött Bartók Eszterrel ! Na ez is van olyan fajsúlyos baromság, mármint nem a kapcsolat, hanem az, hogy nincs esélyed: ha akarod, ha nem értesülsz róla...

Megasztár-ügyben egyébként tegnap két nagyon okosat is olvastam-hallottam: az egyik Uj Péter szerdai cikke ("És most énekeljük el együtt a We're Not Gonna Take It-et vagy a Rockert az AC/DC-től, és felejtsük el Palcsó Tamást mindörökre!"),  a másik pedig egy beszélgetés Pribojszki Matyival, aki holnap este mutatja be új albumát új zenekarával, a Mátyás Pribojszki Band-del. Ő mondott ...
Tovább Szólj hozzá

2005. máj 04.

Csillogó fekete lemezeken...

írta: korbelygyorgy
Csillogó fekete lemezeken...

Lézert használ a bakelit lemezjátszó
Bár a hagyományos fekete korongokat manapság leginkább csak a vájtfülű gyűjtők és a DJ-k használják, egy új találmány feltámaszthatja a lemezjátszók kultuszát.


Éljen a kis japán cégek K + F tevékenysége és nagyon örülök, hogy nem kótyavetyéltem el egykori bakelitgyűjteményemet, sőt egynémely barátomnak is hála, hogy annak idején a begyűrűző CD-láz során könnyedén megszabadultak javamra a lemezeiktől :-)
Persze, szálljunk le a földre, természetesen a trendek nem fordulnak meg, a jövő a digitalizált zenéké, melyeket nem multinacionális kiadók terjesztenek, hanem maguk a netes közösségek, azért jó dolog, hogy ismét érdemes lesz elővenni, leporolni a fekete lemezeket, mert ...
Tovább Szólj hozzá

2005. máj 03.

Zöld gyász

írta: korbelygyorgy
Zöld gyász

Meghalt a Greenpeace alapítója
Hatvanhárom éves korában, hétfőn Torontóban prosztatarákban elhunyt Bob Hunter, a Greenpeace nemzetközi környezetvédő békemozgalom társalapítója és első elnöke. Bob Hunter nemcsak nukleáris kísérletek leállításáért folytatott harcot, hanem küzdött a bálnák és fókák védelméért, az esőerdők és a Föld ózonpajzsának megóvásáért is.
Tovább Szólj hozzá

2005. máj 02.

Hegyalja-promó

írta: korbelygyorgy
Hegyalja-promó

Friss a Hegyalja sajtóanyag, szinte még ropog...

Több mint félszázezer fiatalt várnak a Hegyalja Fesztiválra


Szinte teljesen összeállt a Hegyalja Fesztivál zenei programja. A külföldi fellépők közt olyan világsztárok találhatók, mint a Clawfinger, az Asian Dub Fundation, a Transglobal Underground, a Hybrid és az Emir Kusturica által világhírűvé lett Boban Markovic Orkester.

A hazai élvonal mellett a fiatalok is bemutatkozási lehetőséget kapnak: csütörtökön a kelet-magyarországi, pénteken a nyugat-magyarországi, szombaton pedig a fővárosi bandák lépnek színpadra. Őket mintegy négyszáz jelentkező közül választották ki.
A Hegyalja Fesztivált immár hatodik alkalommal rendezik meg Tokaj tőszomszédságában, a rakamazi kempingben, ...
Tovább Szólj hozzá

2005. máj 01.

Éljen május elseje!

írta: korbelygyorgy
Éljen május elseje!

Lufis, sült kolbászos, rezesbandás munka ünnepe helyett itthon vegetáltam, egyrészt nem vagyok valami jól, ezért a mára tervezett sport is elmaradt, helyette végre elkezdtem a gépemen lévő zenei fájlok rendszerezését, az újdonságok CD-re írását, sőt elkezdtem egy katalógust is. Ezzel talán enyhül a káosz, továbbá nem fordulhat elő, hogy néhány album több lemezen is szerepel...
Írnom kell majd egy jegyzetet a száz lépésről a Délkeletnek, gondoltam, Gyurcsányék ma több konkrétummal állnak elő, de nem hallottam/olvastam többet, mint amit tegnap este Hiller elmondott Orosházán.
Azt ígérik, hétfőn jelentik be a részleteket. Nem, mintha most séróból nem tudnék összehozni egy közepes publicisztikát (hahaha, ...
Tovább Szólj hozzá

2005. máj 01.

Megasztárok: művészek vagy szakmunkások?

írta: korbelygyorgy
Megasztárok: művészek vagy szakmunkások?

Tudtam, hogy Caramel nyeri meg a Megasztárt. Erika azt mondta, hogy a többség a fiúbanda-fílinges Palcsó Tamásra szavaz majd, meg hát a nemzetben lappangó rasszizmus...
Én pedig azt mondtam (kár, hogy nem szeret fogadni), hogy a közönséget abszolút befolyásolta a zsűri, a tény, hogy hendikeppel indult a döntőbe, mert kórházban volt, a rasszizmussal kapcsolatban pedig: persze, ott van, ám a magyarországi sunyi látens rasszizmus egyik alaptétele, hogy a "jó roma" jó zenész, az a dolga, hogy szórakoztasson, tehát rá szavaznak, hiszen nyilvánvalóan tehetségesebb.  De ha Caramel mesterre képviselőjelöltként, vagy akár utcabizalmiként kéne szavazni - hmmm - megnézném azt a végeredményt.

Egyébként tehetséges emberkék ezek a ...
Tovább Szólj hozzá

2005. ápr 30.

Tour de Mágocs

írta: korbelygyorgy
Tour de Mágocs

Haladjunk akkor visszafelé, mint egy amerikai típusú életrajzban: reggel harminc kilométer bringázás, végre az időjárás is lehető vétette ezt, meg persze az időbeosztásom is. Ezúttal Nagymágocson jártam, bemelegítésként, oda-vissza, közben a helyi kifőzdében kávé, ásványvíz. Hál Istennek az elsejém szabad, így könnyen lehet, hogy reggel, vagy kora délután is nyeregbe pattanok. Közben pedig rájöttem, miért fáradok el, ha munkába menet bringázok (kb. másfél kilométer) és miért nem (annyira), ha harmincat: mert munkába menet a közlekedés a kulcsszó, hobbitekerés közben pedig a szabadság.
A nap Kaszaperen folytatódott, Erika munkahelyén volt egy kis cégbuli sportolással, bográcsossal, sörözgetéssel, nem volt rossz, ...
Tovább Szólj hozzá

2005. ápr 30.

Nagy valószínűséggel Fetser indul egyéniben

írta: korbelygyorgy
Nagy valószínűséggel Fetser indul egyéniben

Kb. tizenegy-tizenkét éve elsőként írtam meg a Párbeszéd elnevezésű helyi lapban, hogy az MSZP Fetser Jánost indítja a polgármesteri székért. Most úgy tűnik, megint én vagyok az első (kérdés, az MTI mit adott le), aki nyilvánosságra hozza, igaz, kisebb publikum előtt: nagy valószínűséggel Fetser János lesz a szocialisták egyéni jelöltje 2006-ban az orosházi körzetben. Mindezt Hiller István jelentette be ma délután. Azért nagy valószínűséggel, mert a jelöltállítási folyamat kétirányú, hiszen a tagság jelöl és az elnökség hagyja ezt jóvá.
Fetser tuti befutónak tűnik, hiszen eddig három alkalommal nyert a helyhatósági választásokon (a parlamentbe ebben a ciklusban került először, listáról). Kérdés azonban, hogy a ...
Tovább Szólj hozzá

2005. ápr 28.

Énektanárock

írta: korbelygyorgy
Énektanárock

Rockzenét az iskolákba! jelszóval indult kezdeményezés az ének-zene oktatás megújítására. Az ötletet a kulturális miniszter is támogatja, de a megvalósításhoz tanári mentalitásváltás szükséges.

Teljesen egyetértek a kezdeményezéssel, és nem csak azért, mert rendkívül sznobnak, életidegennek találtam én is gyermekkoromban az énekórákat. Ráadásul mi még mozgalmi dalokkal is sújtott generáció vagyunk, azaz még inkább eltávolodtunk a hivatalos zenei ízléstől. Saját tapasztalat, de nem vagyok egyedül: a klasszikusokhoz nem az énektanárokon keresztül vezet az út, hanem a rockon, a dzsesszen, a popzenén keresztül. Ám mint a cikk is megállapítja: hiába van már tíz éve tananyag (Gonda János nevéhez fűződik), hiában támogatja ...
Tovább Szólj hozzá

2005. ápr 26.

Play Szakács Béla

írta: korbelygyorgy
Play Szakács Béla

Szürke ember szürke blogja, a la Szakács Béla : Kedves Naplóm, ma nem történt semmi érdekes, a munkahelyen minden rendben volt, a kutya jól van, igaz, reggel esőben sétáltunk. Este nem néztem meg semmit a tévében, helyette néhány levelezést intéztem el, pontosabban meghívókat küldtem széjjel. Mostmár pedig álmos vagyok, jó éjszakát.
Tovább Szólj hozzá

2005. ápr 25.

"Utolsó interjú"

írta: korbelygyorgy
"Utolsó interjú"

Úgy látszik, az apró lépések közül a második ismét egy minisztercsere, ezúttal Németh Imre távozik . Az egészben van egy kis perverzió: tragikomikusnak tartottam, amikor Jimmy halálakor előkerült vagy egy tucat "utolsó interjú", amelyek készítői végigházalták a bulvárszcénát. Most pedig nekem is van egy félig-meddig "utolsó interjúm", amit pénteken csináltam (pontosabb egy rögtönzött sajtótájékoztató felvétele, amin én is kérdeztem - mellesleg az Agrárkapuról idelinkelt fotó is ott készült). Szóval ezt ma reggel le is adtam a rádióban, majd amikor a hírt megtudtam, gyorsan elémondtam egy jópofáskodó felkonfot és most így hangzik/hangzott el.
Az agrárkapus kollégák azóta azon szórakoznak, hogy kiktől is kéne még interjút ...
Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása