Alföldi blog

Korbely György blogja

2004. feb 22.

írta: korbelygyorgy

Bonnie kutya kistestvére is itt van a városban, ma érkezett. A kutyust Lottinak hívják, november 2-án született, az anyjuk ugyanaz, az apa más. Gazdája egy nyugdíjas főorvosnő, akivel korábban, a régi lakásunk környékén sokszor sétáltattunk együtt kutyát, ő az uszkárját, akit a napokban vesztett el, én pedig az airdale terriert. Korábban megtetszett neki a törpe schnauzer, én megadtam a püspökladányi tenyésztő telefonszámát, s szerencséje volt, mert volt kutya, sőt a férfi el is hozta neki. Mi még nem láttuk, de a napokban mindenképpen meglátogatjuk, kíváncsi vagyok a reakcióra, az igazság az, hogy az elmúlt hónapokban nem is találkoztunk fajtatárssal, sem törpével, sem közepessel, sem óriás schnauzerrel. Bonniról egyébként ...
Tovább Szólj hozzá

2004. feb 21.

írta: korbelygyorgy

Az utazásról nem is meséltem még, kedves naplóm, merthogy az igen vicces volt, igazi szocreál. 18.10-kor indul a nemzetközi Nord-Bucuresti-be, belföldi forgalomban pótjegy váltása kötelező. Váltottam volna, de nem adtak, viszont nem kockáztattunk meg Gulyás Robival egy későbbi járattal járó esetleges káoszt, így bevállaltuk a törvényen kívüli állapotot. Alapjában nem volt vészes a bünti: 850 forinttal megúsztuk (350 a jegy, merthogy a vonaton már lehet kapni + ötszáz a bírság). Az utazás pedig - Robi szavaival élve - igazi multikulturális élmény volt: Szolnokig egy részeg török volt az útitársunk, de felbukkant két román fickó is, akiknek valami történt az autójukkal és cigijük sem volt - hát persze, volt nekem :-) Mindezt végig ...
Tovább Szólj hozzá

2004. feb 21.

írta: korbelygyorgy

A vásáron túl vagyok, mostmár aktuális napi dolgaimmal, azaz elmaradásaimmal kell foglalkoznom. Ami nem azt jelenti, hogy ne mulattam volna jót a legfrissebb orosházi médiabotrányon hazaérkezésem után: Dancsó képviselőt kioktatta a helyi lap szerkesztősége. Vagyis dehogy őt: mindenkit. A lényeg röviden, mert persze a netre nem teszik fel a helyi hírharsonát, így senki nem hiszi el a város határain túl, hogy mit jelent 2004-ben a modern újságírás Orosházán: Dancsó József szóvá tette, hogy az önkormányzati költségvetési tudósításból lemaradt az a 18 ellenzéki módosító indítvány, amelyet leszavaztak a többségiek. Az észrevétel meg is jelent, majd régi jó megyeihírlapos módszerrel csillag alatt, bold betűtípussal egy kioktató ...
Tovább Szólj hozzá

2004. feb 20.

írta: korbelygyorgy

Érdekes, amikor több napra távol vagyok és nem követem a napi híreket a szokott intenzitással, mindig történik egy csomó dolog: az iraki háború mostmár a magyarokat is érintette, tisztogatás kezdődött az MSZP-ben (mármint Vas megyében), eminens diákok rabolnak ki egy postát, no meg azért érdekesek a Medgyessy-beszéd utóhatásai is.

Én meg agrártémában pallérozom az agyam: az Agro + Mashexpo elsősorban gépvásár, így a hazai gépforgalmazók nagy seregszemléje ez itt, a mi dolgunk pedig a szokásos vásári ténykedés: afféle netes vásárújságot gyártunk, tele PR-rel, sok esetben pedig érthetetlen zagyvasággal. Az FVM standján, illetve mellette lévő színpadon a bűvös szó: Sapard, no, ember legyen a talpán, aki érti az egészet, ...
Tovább Szólj hozzá

2004. feb 19.

írta: korbelygyorgy

Megvolt az első nap, szokásos rutinfeladatok.Egy e-mailből tudtam meg, hogy már fenn van a neten egy velem készült online interjú, melyet a riport.blogol.hu gazdája csinált, pontosabban küldte el emilen a kérdéseket én pedig még tegnap megválaszoltam. Nem vagyok egy szállodajáró, de teljesen meghökkentem itt Sashalmon a Krisztina szállóban, hogy szélessávú bérelt vonali netehetőség kandikál ki a falból. Zsedényi Petivel azonnal ki is használtuk és a Korcsok Zoli laptopját nyomogatjuk ezerrel. Most én vagyok a soros, gyorsan ki is használom néhány mondat erejéig.
Tovább Szólj hozzá

2004. feb 16.

írta: korbelygyorgy

Vidékjáró napom volt: délelőtt Körösladány a Postás újság megrendelésére, majd elvegyültem az agrárdemonstráció résztvevői között Békéscsaba határában (a képen éppen Hanó Miklós kisgazda ex-honatyát interjúvolom). A már ma elhíresült Megyó-beszédet a kocsiban hallottam, szerencsére nem utaztam egyedül, két kollégám is velem volt, ellenkező esetben a röhögéstől vagy a döbbenettől még valami közúti baleset történt volna velem.

A média által használt szokatlan kifejezés enyhe, szerintem egy rendkívül veszélyes és demagóg javaslat volt, hogy közös listát állítsanak a pártok az EP-választásokra. Medgyessy sporthasonlatot használt: össze kell fognia a nemzeti válogatottnak. Szerintem meg, és minden jóérzésű ember ...
Tovább Szólj hozzá

2004. feb 15.

írta: korbelygyorgy

A kisváros átka - egyebek közt - a mozik tetű lassúsága, például hozzánk csak most érkezett meg A gyűrűk ura. Nem azt mondom, hogy égbekiáltó hátrány, de azért szomorú dolog a több mint egy hónapos fáziskésés. Persze megszerezhetném az informatika eszközeivel, azonban alapvetően mozipárti vagyok, már ami a tényleg fontos filmeket illeti, el nem tudnám képzelni például ezt a filmet a tévé vagy a számítógépem képernyőjén.

Így, néhány perccel azután, hogy lezárult számomra is a triológia, azt mondom, lenyűgöző élményben volt részem, végre a Grammy és az Oscar olyan helyre kerül, ahová való, persze tisztában vagyok vele, hogy nem ez lesz az első ilyen eset, de alapvetően e mű esetében tényleg minden találkozik ahhoz, hogy ...
Tovább Szólj hozzá

2004. feb 14.

írta: korbelygyorgy

Ma én voltam Gyurka nővér, félre ne érts persze, kedves naplóm, semmi elhajlás, csupán arról van szó, hogy Erikát hosszú ideje gyötri a hátfájás, pénteken végre elment a csanádapácai csontkovácshoz, aki megdolgozta egy kicsit az izmokat, ezért pihennie kell. Így bevállaltam a konyhai és egyéb háztartási feladatokat, beleértve a betegápolást. A bablevesem füstölt csülökkel egész jó lett, mint ahogy a porszívót is magabiztosan kezeltem :-)

Szóval Zengő-hegyi lázadás helyett kispolgári szombat, de győztek a zöldek nélkülem is.
Tovább Szólj hozzá

2004. feb 13.

írta: korbelygyorgy

Bár korosztályomnál talán nyitottabb vagyok valamelyest, már ritkán érzem azt a "forradalmi" fílinget, amit mondjuk 15 és 30 éves korom közt éreztem, legyen az zene, később közélet. Ezek látszólag egymástól távol álló dolgok, alapjuk ugyanaz: a lázadás, megmutatni a hivatalosságba becsontosodott rohadékoknak, hogy van itt egy kisebbség, törpe minoritás, amely mást akar, mint a többség (félre ne értsen senki, az utcákon hőzöngő nyilasok nem ide tartoznak, ők ugyanis egy olyan rendszert akarnak konzerválni, ami diktatúra, s ami ellen tényleg lázadni kell).

De mielőtt elkalandoznék: olvasgatom a Zengő-hegyi jelentéseket és egyre nagyobb ingerem van, hogy negyvenévesen, kényelmesen és túlsúlyosan ott nézzek szembe a rohadék ...
Tovább Szólj hozzá

2004. feb 12.

írta: korbelygyorgy

Jajjjj, majd elfelejtettem a nap hírét, van hozzá kép is, amit Rosta Tibi készített, de én az Objektív lapjáról szedtem le:

Vonattal találkozott a Polski

Vonat elé hajtott egy Polski 126-os személyautó csütörtökön délelőtt Orosházán egy vasúti átjáróban. A benne utazó fiatalok sérülés nélkül megúszták az ütközést - tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökség. A vonat Orosházáról tartott Tótkomlósra, amikor egy vasúti átjáróban a fénysorompó tilos jelzése ellenére eléhajtott egy Polski 126-os személyautó. A vonat a jármű hátulját kapta el és nekivágta a Polskit a fényjelző készülék oszlopának. Az autóban ülő két huszonéves férfi a csodával határos módon karcolásokkal megúszta az ütközést. A sofőr arra ...
Tovább Szólj hozzá

2004. feb 12.

írta: korbelygyorgy

Ismét feszes előredolgozás következik: hétfőn a Postás újságnak dolgozom vad erővel, Körösladányba kell mennem egy interjút elkészíteni egy ottani postás hölggyel, utána Békéscsabán van dolgom, tehát oda az egész napom. Szerdától pedig Agromash+Expó a vásárvárosban, itt pedig mint Agrárkapu tudósítói különítmény mutatjuk meg az agrárszférának, hogy gyorsabb a net, mint a Szabad Föld, de még a Falurádiónál is. A cégcsoporthoz, amelynél dolgozom, tartozik az Agrárkapu is, talán már ezt említettem (hát persze, Bábolna kapcsán), ennek a napi frissítéséért felelek, adott esetben virtuális árufeltöltő is vagyok, legutóbb éppen állatmérlegeket helyezgettem el az online áruház polcain. Szakmailag egyébként ez nagy ...
Tovább Szólj hozzá

2004. feb 11.

írta: korbelygyorgy

Geszti késett egy órát, később indult és az időjárás is elkapta, ennek ellenére hét órakor el tudtuk kezdeni az eredetileg tervezett hat óra helyett és kilencig nyomtuk. Szerencsére nem igazolódott be egyik félelmem sem, tényleg korrekt volt és csak annyira ment le hülyébe, amennyire a színpadi szituáció engedte. Mondhatnám azt is szerénytelenül, hogy k*rrrrva jó volt, talán még soha nem éreztem magam ilyen jól pódiumbeszélgetésen, a közönség is jó volt és tényleg kellemesen csalódtam. Nagyon érdekes szitu volt , én megfogadtam, hogy a "csajokról" semmit, ő persze provokálta a témát, amit ugye ezerképpen meg lehet kérdezni, de korrektül talán sehogy. Addig kerülgette a forró kását, hogy dr. Csernus stílusában megkérdeztem: ...

Tovább Szólj hozzá

2004. feb 10.

Próba

írta: korbelygyorgy
Próba

Tegnap volt egy-két érdekes beszélgetésem, a munkával persze emiatt nem is haladtam. Felcsíptem néhány helyi közéleti pletykát, amit persze úriemberként nem oszthatok meg veled, kedves naplóm, mondanom sem kell, te is téma voltál :-) Pro és kontra, ahogy mondani szokás, ami azt jelenti ugyebár, hogy egy ellenzéki személyiséggel és egy hivatali emberrel beszéltem. A témák természetesen nem publikusak és ez most nem azt jelenti, hogy megjátszom itten az információs elitet, hanem ennek a szakmának ez egy érdekes sajátossága, nevezhetjük hírbrókerségnek is: az információ-adokkapok nem csak a mozaikok jobb összerakását segíti, hanem egy jó bizalomépítés is, ha évek során kialakul rólam, hogy megbízhatnak bennem az informátoraim, akkor az ...
Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása