Az úgynevezett elzászi borúton található Eguisheim, egy nagyon kedves kisvárost, melyet kategóriájában Franciaországban a legszebbnek választanak rendre, míg a világon benne van a legszebb 15-ben.
Itt jártunk ma délután egy kis autós kiránduláson, nem sokat fotóztam, ezek közül is talán csak az alábbiak lettek értékelhetők.
Az imént raktam össze egy lejátszási listát éjszakai munkához, melyet most meg is osztok gyorsan. Ahogy ilyenkor mondani szokás, a playlist korántsem teljes, ám remélem, az elmúlt évtizedek minden fontos szereplője megtalálható itt. Mindamellett szubjektív is a lista, így kimaradtak azok, akiket még kíváncsiság szintjén sem hallgattam soha, itt elsősorban a táncdal műfaj képviselőről van szó. Szerepelnek viszont kevésbé ismert, ám kulturális értelemben mégis meghatározó nagy halottak, többek közt Dénes Dönci József, Őz Zsolt (Vidámpark) és Dixi, aki nem volt zenész, de nélküle mégis hiányos lenne az összeállítás.
Különösebb magyarázatra nincs szükség az előadókat, illetve a dalokat nézve: Tűzkerék: Radics ...
... ugye ismerős a legendás sor a Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián című LGT-klasszikusból, ami akaratlanul belemászott a fülembe a halálhír olvasása óta. Sajnos reggel mindörökre elveszett a Somló, persze tudjuk, munkássága révén továbbra is velünk él.
Az a helyzet, hogy nekem nincs igazi Somló-sztorim, csupán lakossági élmények, talán annyi, hogy egyszer a médiahajón, még a kilencvenes évek végén egy ócska fényképezőgéppel lefotóztam egy celebtársaságban (akkoriban még nem így hívták az ismertebb művészeket, pontosítanék: akkor még kizárólag művészek voltak a hírességek), ő pedig több évtizedes sztárság ellenére odamosolygott és annyit mondott: köszi.
Ez a baj a rock and rollal, hogy mára eljutott ...
Emlékszik még valaki arra a nem túl vidám, valamiért mégis romantikus korszakra, amikor egy lemezre rengeteget vártunk, majd lényegében agyonhallgattuk, de annyira, hogy évtizedek múltán is az agyunkban lüktet minden részlet. Manapság fordítva fogyasztjuk a zenét (és általában a kulturális javakat), ami jó, mert minden elérhető a megjelenés napján, ám a bőség zavara (túlkínálat) megnehezíti a választást.
Ennek fényében nagyon jó lemeznek kell lennie annak, ami tényleg megragad annyira, hogy többször, sőt annál sűrűbben meghallgassuk. Nekem most ilyen tavasz óta Bródy János Ráadás című lemeze.
Lehet most csodálkozni, őszintén szólva én sem hittem volna, hiszen - ahogy a popszakma ismeri - Tini bármilyen produktumáról ...