Ha ezt szegény Steve Jobs megélhette volna - ez volt az első gondolatom, amikor olvastam a hírt arról, hogy az idei irodalmi Nobel-díjast úgy hívják, hogy Bob Dylan. Közismert tény, hogy az Apple alapítója, az it-világ látnoka, több iparág reformere rajongott a legendás dalnokért, mi több, Dylan munkássága nagyban hatott gondolkodásmódjára, így tehát leegyszerűsítve mondhatjuk, hogy szelleme ott van minden egyes iPodban, iPhone-ban és más almás termékben (mielőtt bárki kétségbe vonná tisztánlátásomat: nem vagyok fan, nem használom ezen cég termékeit, elvagyok Linux Minttel és Androiddal, viszont a Jobsról szóló életrajzi kötet nagy hatással volt rám és nem tudok nem fejet hajtani zsenialitása előtt minden ellentmondásával együtt).

A Népszabadság-ügyről az elmúlt kb 36 órában minden lényegeset leírtak/elmondtak az érintettek, illetve az elemzők, így mintegy ezer kilométerrel odébbról elég nehéz újat mondani, valamiért azonban viszketnek az ujjaim, nem hagyhatom szó nélkül ezt az aljas történetet. Annál is inkább, mert kisebb pályán ugyan, de három alkalommal is volt részem belülről látni ilyen gerinctelen lapbezárást.

Népszabadság a rikkancs kezében (Forrás: 444.hu/Kettős Mérce)

Párbeszéd

Az első egy igazi amatőr sztori volt, úgy hívták, hogy Orosházi Párbeszéd, élt 1993 februárja és 1994 novembere között. Mindannyian a szó szoros értelmében amatőrök voltunk, akik műfaji határokon átívelve igazi szamizdatot gyártottunk néhány száz ...

Az úgynevezett elzászi borúton található Eguisheim, egy nagyon kedves kisvárost, melyet kategóriájában Franciaországban a legszebbnek választanak rendre, míg a világon benne van a legszebb 15-ben.

Itt jártunk ma délután egy kis autós kiránduláson, nem sokat fotóztam, ezek közül is talán csak az alábbiak lettek értékelhetők.

... ugye ismerős a legendás sor a Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián című LGT-klasszikusból, ami akaratlanul belemászott a fülembe a halálhír olvasása óta. Sajnos reggel mindörökre elveszett a Somló, persze tudjuk, munkássága révén továbbra is velünk él.

Az a helyzet, hogy nekem nincs igazi Somló-sztorim, csupán lakossági élmények, talán annyi, hogy egyszer a médiahajón, még a kilencvenes évek végén egy ócska fényképezőgéppel lefotóztam egy celebtársaságban (akkoriban még nem így hívták az ismertebb művészeket, pontosítanék: akkor még kizárólag művészek voltak a hírességek), ő pedig több évtizedes sztárság ellenére odamosolygott és annyit mondott: köszi.

Ez a baj a rock and rollal, hogy mára eljutott ...

Emlékszik még valaki arra a nem túl vidám, valamiért mégis romantikus korszakra, amikor egy lemezre rengeteget vártunk, majd lényegében agyonhallgattuk, de annyira, hogy évtizedek múltán is az agyunkban lüktet minden részlet. Manapság fordítva fogyasztjuk a zenét (és általában a kulturális javakat), ami jó, mert minden elérhető a megjelenés napján, ám a bőség zavara (túlkínálat) megnehezíti a választást.

Ennek fényében nagyon jó lemeznek kell lennie annak, ami tényleg megragad annyira, hogy többször, sőt annál sűrűbben meghallgassuk. Nekem most ilyen tavasz óta Bródy János Ráadás című lemeze.

Lehet most csodálkozni, őszintén szólva én sem hittem volna, hiszen - ahogy a popszakma ismeri - Tini bármilyen produktumáról ...

Az idén a tavalyinak csaknem fele, 15 ezer ember vett részt a Slow Up! elnevezésű bringás mókán (ami, mint korábban többször is írtam, a városi felvonulások és a hosszabb túrák egyfajta elegye. A másik 15 ezret nagy valószínűséggel az időjárás tartotta vissza, ám mi nem így tettünk, hiszen lényegében tavasz óta ez folyik, így hiba lett volna mindig az esőre fogva megfutamodni (sajnos elég gyakran emiatt maradnak el a jó kis túrák).

A sárga csíkon bicikliztünk

A táv 32 kilométer volt, a Rajna német és svájci oldalán tekertünk kényelmesen, illetve álltunk meg a szponzorok ingyencuccaiért, merthát az ilyesmi mindig vonzóbb, mintha pénzért adnák, meg hát különböző játékok, látnivalók, így hát ismét kb a ...

Természetesen csak áprilisi tréfácska volt az előző posztban felvázolt fiktív médiaterjeszkedés , melyet az olvasók nagy része ekként is kezelt, legalábbis a reakciók szerint. Természetesen a Mediaworks nem akar Németországban tevékenykedni (vagy legalábbis nem tudok róla), s ha ezt tenné, nem a Beolt tenné meg zászlóshajónak (pedig a Berlin Online nem is hangozna rosszul - bevallom, erre nem is gondoltam tegnap, a Facebookon Fidusz barátom fejtette meg ezt a lehetőséget :)), s ha véletlenül mégis, biztosan nem engem bíznának meg a feladattal.

Azonban néhány tucatnyi embernek tetszett a dolog, ezt Mark Zuckerberg rendszerében a tudomásomra is hozták, így máris megérte az április elsejei vicceskedés.

Németország felé terjeszkedik az Axel Springer magyarországi megyei lapjait megszerző osztrák médiacég. Ennek jegyében 2016 áprilisában beindul a Beol.de hírportál - tájékoztattak a céghez közel áll források.

A korábbi Axel Springer Network első hírportálja 12 évvel ezelőtt indult, s mára nem csak a regionális piac meghatározó online hírforrása. Ezért gondolták úgy a tulajdonos osztrák Mediaworks vezetői, hogy afféle trójai falóként ezt a márkát vetik be a németországi terjeszkedéshez.

A Beol.de első körben a Németországban élő magyarokat célozza, számukra nyújt hasznos tanácsokat a beilleszkedéshez, munkavállaláshoz, a szabadidő hasznos eltöltéséhez, mindamellett tematikus, a mindennapokhoz szükséges hazai ...

Gyorshírként link helyett egy MTI-copy, a lényeg a címben olvasható. Mi most kihagytuk a szavazást, mert Erikának egész nap dolgoznia kellett, mi pedig alternatív programot tartottunk a gyerekkel, mellesleg nem kérdés, hogy a Zöldek kapták volna a voksunkat - szerencsére úgy látszik, nem volt rá szükségük, mert Baden-Württembergben ők lettek a legerősebb párt, úgyhogy kedves LMP-s barátaim, lehet jönni tanulmányutakra.

A CDU a legnagyobb vesztes, az AfD a legnagyobb nyertes a németországi tartományi választásokon

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti:
    Berlin, 2016. március 13., vasárnap (MTI) - Németországban a Kereszténydemokrata Unió (CDU) mindhárom vasárnapi tartományi (Landtag-) választáson kevesebb szavazatot ...

Utoljára vagy három évvel ezelőtt foglalkoztam A Dal című produkcióval, illetve az Eurovíziós dalversennyel úgy általában itt a blogon , igaz, akkor hosszasan, mert egy érdekes jelenségnek voltunk szemtanúi: a nézők "meghekkelték" a bulit és egy antisztárt küldtek az európai megmérettetésre.

(Csak zárójelben: szegény ByeAlexnek időközben megtetszett a sztárélet, ezzel pedig szánalmas figurájává vált a magyar popiparnak, de ez legyen az ő baja, korábbi érdemei ettől nem íródtak felül).

Azóta persze a producerek és a zsűri ügyel arra, hogy ne kerüljön "idegen anyag" a döntőbe, azaz megbízhatóan Eurovízió-kompatibilis produkciók jutottak ki, Kállay-Sounders és Boggie, de már a harmincas mezőnyben sem találtunk erősebb, ...

Ennek a posztnak nincs köze a Facebookon terjedő régiképes őrülethez, csupán arról van szó, hogy az otthon töltött két hét alatt végre sikerült digitalizálnom a családi archívum egy részét, mégpedig egy remek mobilos alkalmazás, a Heirloom segítségével. Ez egy kis mutató a korántsem teljes gyűjteményből, ugyanis rejtélyes módon kimaradt egy csomó kép, melyekre emlékszem gyermekkoromból (például iskolai fotók), de ezek is nyilván előkerülnek előbb-utóbb. 

Naszóval, egy huszadi századi történet általában az első világháborúval kezdődik.

Ő idősebb Sutyinszky Mátyás, dédapám, aki meglehetősen fiatalon hunyt el a fronton. A családi képen látható szőke kisfiú ifjabb Sutyinszky Mátyás, a nagyapám.

Egy ...

A hétvégén hatalmas mennyiségű hó zúdult ránk, mi pedig átadtuk magunkat a helyben elérhető téli sportok örömeinek: hógolyózás, nordic walking, szánkózás (naná, nehogymá csak Simicska legyen menő). Készült néhány egész jó kis fotó, melyekből három itt látható, a többihez az alul található link vezet.

A teljes galéria itt található (Google Photos)

David Bowie nevét ismertem 19 éves korom előtt is, bár ekkoriban még nem igazán jutottam hozzá igazi hallgatnivalóhoz az ismert okok miatt: a rádió nem játszotta, lemezeit pedig nem lehetett megvásárolni Magyarországon. Tegyük hozzá, ekkoriban még erős rock, blues és progresszívrock-lázban égtem, így hát kapóra jött egy kollégám rendkívül kedvező ajánlata, aki fillérekért kínált nekem SBB-lemezeket, mert ő éppen David Bowie-ra gyűjtött.

A dolog önmagában nem lett volna érdekes, ha nem Izsák Attiláról, a korabeli budapesti punkmozgalom egyik fontos figurájáról van szó, így hát elindult az agyamban a kattogás: nem lehet szimpla plasztiksztár ez a fazon, ha ezek a mindent tagadó figurák odavannak érte.

Ekkor 1982-t írtunk, ...