Alföldi blog

Korbely György blogja

2003. sze 13.

írta: korbelygyorgy

A blogírás, üzemeltetés nem tartozik a hasznot hozó tevékenységek közé, legalábbis forintálisan és ez így helyes, viszont az emberi kapcsolatokra nagyon jótékony hatást gyakorol. Szemléletes példa ez a hét: kedden megírtam, hogy a héten a Gazdanapokon dolgozom az Agrárkapu révén, mire több barátom is meglátogatott a standunkon, sőt a hazautazásom is jóval egyszerűbbé vált.
Dominkó Sanyi, az Orosfarm elnöke még szerdán este sms-en érdeklődött az időjárás iránt, majd másnap meg is látogatott. VoZsónak pedig, aki Bábolna-alkalmazott, éppen pénteken volt ott dolga, így megúsztam egy Győr-Orosháza vonatozást, mert haza tudott hozni. Ennek köszönhetően át tudtunk beszélgetni legalább öt órát, ami az elmúlt években nem nagyon ...

Tovább Szólj hozzá

2003. sze 10.

írta: korbelygyorgy

Végigvonatoztam fél Magyarországot, mire délre Bábolnára értem, ráadásul útközben, nem tudni mi okból, de tönkrement a telefonom, pontosabban néhány billentyűt nem lehetett lenyomni, ami éppen elég a működésképtelenséghez. Egész nap kommunikációs süketszobában voltam, estére azonban úgy néz ki, hogy rendbejött a Nokia. Bábolna egyébként szimpatikus, még sohasem jártam itt, különösen nem agrárkiállításon. Tényleg ez a legnagyobb az országban, amit mi sem bizonyít jobban, hogy Németh Imre nyitotta meg, míg néhány hete a Farmer Expót "csak" Benedek Fülöp címzetes államtitkár (jólértesültek szerint ő lesz Mészáros Gyula utódja a közigállamtitkári székben). A munka tulajdonképpen ugyanaz, mint a Farmer Expón, csak egyedül, ...
Tovább Szólj hozzá

2003. sze 09.

írta: korbelygyorgy

Ismét egy agrárbuli: reggel Bábolnára utazom, ahol három napig az Agrárkapu tudósítójaként okosítom a hazai és a nemzetközi agrártársadalmat a Bábolnai Napok történéseiről, mármint azt a felét, amely nem a Szabad Földből és a Falurádióból tájékozódik, hanem meg tudja fogni az egeret is. Bár ezekből egyre több van, hála Istennek, ma már nem sok olyan téeszelnök pöffeszkedik a székében, aki előtt nincs egy PC vagy egy laptop, sőt nagy részük használja is. Ne felejtsük el, többnyire itt is jelen van már a fiatal generáció, amelyik már találkozott az egyetemen a számítástechnikával. No meg az elmúlt évek a komoly gazdaságokat arra kényszerítették, hogy faragjanak az üzemi költségeiken, ezt pedig csak úgy lehet megoldani, ...

Tovább Szólj hozzá

2003. sze 08.

írta: korbelygyorgy

Zs.P. helyreigazított a fórumban , teljesen jogosan, történt ugyanis egy névelírás.

Tehát a Dinamittal kapcsolatos egyik mondat immár végérvényesen helyesen:

A csapat másik négyötöde: Németh Gábor, Szűcs Antal Gábor (aki mostanság Tátraival a Latin-projektet nyomja) és Papp Gyula volt, azaz a Frenreisz mellől távozó Skorpiósok, valamint Németh Lojzi a Miniből, későbbi Bikini-frontember.

Tovább Szólj hozzá

2003. sze 08.

írta: korbelygyorgy

Nosztalgia után kőkemény valóság: magyar média, magyar szórakoztatóipar 2003 szeptemberében (forrás: Korridor):

"A Nagy Ő élete tehát egy hete közügy. A bulvár sajtó beleadott apait, anyait és Sanyinak napjában száz és száz kérdésre kell válaszolnia a hálószoba titkaitól a gyerekkori élményeken át minden témakörben, hogy enyhítse az emberek információéhségét. Sanyi sztár élete tehát elindult, mostantól, ha virslit eszik, akkor az a hír, ha teniszedzésre megy, akkor pedig az. "

Tovább Szólj hozzá

2003. sze 07.

írta: korbelygyorgy

Csak az nosztalgiázzon, akinek jó a memóriája! Valamelyik nap lelkesen írtam itt a Bencsik-emléklemez kapcsán a hetvenes-nyolcvanas évek rockzenéjéről, mint valamit autentikus forrás, erre eszembe jutott, hogy baromságokat hordtam össze: Bencsik Sanyi soha nem volt tagja a Dinamitnak, abba csak Vikidál dezertált. A csapat másik négyötöde: Németh Lojzi, Szűcs Antal Gábor (aki mostanság Tátraival a Latin-projektet nyomja) és Papp Gyula volt, azaz a Frenreisz mellől távozó Skorpiósok, valamint Németh Lojzi a Miniből, későbbi Bikini-frontember. Gyors kutatást végeztem a neten (ha már az agyam kezd kihagyni :-)) és találtam egy 1979-es koncertbeszámolót az első Dinamit-koncertről a KISZ KB hetilapjából, a Magyar Ifjúságból ollózva.

"A hazai ...

Tovább Szólj hozzá

2003. sze 06.

írta: korbelygyorgy

Úgy tűnik, a hétvégéink mostmár sűrűbbek lesznek, mint a hétköznapok. Ma például három helyen jártunk, családi, baráti és háztartási kötelezettségeknek tettünk eleget. Először anyáméknál ebéd Csabacsüdön, így van ez minden második szombaton, majd a fogyasztás második számú helyi temploma, a Tesco (jó nyugati fogyasztó módjára beszereztük a havi szükségleteinket mindenféle élelmiszer- és vegyipari termékekből, ahogyan ez évek óta szokás nálunk), végül egy kedves kötelezettség: volt kollégám, Sz. esküvője a békéscsabai városháza udvarán. A régi csapatból megdöbbentően kevesen voltunk, hárman, rajtam kívül a fórum egyik új vendége, DAL, illetve Ny. fotóriporter, aki most a reklámszakmában nyomul.

Egyébként ...

Tovább Szólj hozzá

2003. sze 05.

írta: korbelygyorgy

Kezdem átérezni azt a dühöt, ami új kedvencem, a Belga  Kalauz 2  című számából süt. Eddig meglehetősen szélsőségesnek, vagy inkább túlzónak tartottam a számot, de mostmár mindent értek.

Történt a héten, hogy a gyereknél nem volt diákigazolvány, mivel az már nem érvényes. Vagyis érvényes, de mivel másik iskolába jár február óta, utazáshoz nem, helyette egy igazolást állított ki az iskola, miszerint oda jár, s folyamatban van az új dokument megkérése. A buszon jött az ellenőr, kiállított egy ötezer forintos csekket azzal az enyhítéssel, hogy az igazolvány bemutatása esetén ez mérséklődhet 500 forintra. OK, ma délután viszem a buszpályaudvarra a hölgynek a szükséges papírokat, de kiderült, hogy az igazolás már lejárt, ...

Tovább Szólj hozzá

2003. sze 04.

írta: korbelygyorgy

Ma délután megnéztük a HVG címlapfotó-kiállítást, illetve a Kiss A. János vezette pódiumbeszélgetést. Horváth Zoltán főszerk.helyettes, a címlapfotók és az interjúk atyja képviselte a szerkesztőséget, mit mondjak, másfél órára jó volt szakmázni egy kicsit. A HVG-sek szinte a semmiből csináltak egy fantasztikus lapot, ami mára nagyhatalommá nőtte ki magát, mentesen minden gazdasági, politikai kényszertől. János - akit újságíróként mutattak be és nem politikai tanácsadóként - jó volt, jó kérdéseket tett fel, Horváth pedig elemében, ő egyébként is jó kommunikátor, nem véletlenül szerepelt sokat egy időben a Heti Hetesben. Kérdés, hogy a nézőtéren hányan értették a lényeget - félő hogy kevesen, hiszen a kulcsszavak ...

Tovább Szólj hozzá

2003. sze 04.

Találkozás egy fiatalemberrel

írta: korbelygyorgy
Találkozás egy fiatalemberrel

Ezekben a napokban 15 éves az MDF, készültek is különböző összeállítás, a Népszabiban például Debreczeni József tanulmánya/visszaemlékezése olvasható. Csúnya dolog ez a nosztalgia, mert most engem is elkapott. No nem az MDF hőskora iránt, hanem inkább az alig 25 éves fiatalemberrel szeretnék most találkozni, akárcsak Karinthy, és jól pofánvágnám néhány dolog miatt.

Akkoriban a helyi postán dolgoztam, rovatolóként és persze hogy elkapott a lakitelkisátor-fíling, annál is inkább, mivel néhány hónapja költöztünk Orosházára Budapestről, ahol azért már hellyel-közzel volt fogalmam a rendszer mibenlétéről, bár én igazán a demokratikus ellenzék dolgairól voltam képben. Aztán jött a hír, hogy Lakitelek, ráadásul én Magyar ...

Tovább Szólj hozzá

2003. sze 03.

írta: korbelygyorgy

OÉ-ügyben no comment 3. Ezekkel az idézetekkel a témát a magam részéről lezárom, feltéve, ha valamelyik péntek reggel nem vár újabb meglepi.

"A politikai kommunikáció és a társadalmi nyilvánosság rendkívül fontos elemei a modern politikának. Demokráciákban a társadalmi nyilvánosságban formálódó közvélemény politikai ereje igazolja ezt, diktatúrákban pedig a visszájáról tanúsítják a nyilvánosság intézményeinek ellenőrzésére és manipulálására irányuló hatalmas erőfeszítések."

"Az információ hatalom: birtoklása, termelése és elosztása, adott esetben visszatartása vagy megfelelő adagolása befolyásolja a résztvevők viselkedését, tehát a hatalom eszközéül szolgál."

"Az eszményi demokrácia tájékozott ...

Tovább Szólj hozzá

2003. sze 03.

írta: korbelygyorgy

Nem tudok túllépni a saját árnyékomon: ismét médiakritika. Kíváncsiságból ezúttal a TV2 híradóját néztem meg, már csak a Bárdos-Máté házaspár miatt (Bárdost a mai magyar újságírás még hiteles figurájának tartom). Nem is ez bosszantott fel, hanem az ezt követő Aktív című gagyiműsor, amiben hatalmas szenzációként tálalták, hogyan lehet az M5-ösön bliccelni. Mindez szép dolog is lenne, ha tegnap este óta az Indexen nem lenne olvasható egy ilyen tartalmú cikk . Mondanom sem kell, hogy a forrást nem nevezték meg. Torta a habra: Erika emlékeztetett, hogy Fábry Sándor kb. egy éve a Showderben ezt a módszert (mármint az előttünk haladó mögötti szoros áthaladást) már ellőtte, mint bevált gyakorlatot.

Kreatívak a fiúk, na.

Tovább Szólj hozzá

2003. sze 02.

Ismét retró

írta: korbelygyorgy
Ismét retró

Ismét retróhangulat, ezúttal a Bencsik Sándor Emléklemezt szereztem be MP3-ban, olyan P.BOX, P.Mobil-nóták vannak rajta, amiket B. S. írt. Hát, rá már csak az ilyen vén arcok emékeznek, mint én vagyok: úgy tudom, tótkomlósi származású volt, a P. Mobilban lett ismert gitáros, a zenekar legjobb korszakában volt tag, majd a Dinamitban, illetve a P. Boxban játszott. A Dinamitot annak idején a hivatalos szervek - Bors Jenő, Erdős Péter - hozták létre, hogy tompítsák az akkor nagyon felívelő magyarock (1979-80-at írunk!) nimbuszát, a Dinamit ilyen jóra biztató nótákat adott elő, persze nem csak ilyeneket, ahogy most hallgatom az albumot, voltak egész jó dolgaik is. Mindenesetre a sajtó nem nagyon szerette őket (ekkoriban ez volt az első ...

Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása