Alföldi blog

Korbely György blogja

2010. máj 08.

Friss printjegyzet a Békés megyei lobbiról

írta: korbelygyorgy
Friss printjegyzet a Békés megyei lobbiról

A printes jegyzeteimtől soha nem vagyok oda, mint már többször kifejtettem, mert túl sok a korlát és az "egyéb" szempont, de vagyok annyira bátor, hogy ezt is megosztom itt, ha már több tízezerben kinyomtatták...

 

Csoportkép
útravalóval
Ismét elkészült a csoportkép, mely négyévente rendszeresen elkészül, ezúttal a Vigadóban: azokat az urakat láthatjuk együtt, akik négy évre megbízást kaptak tegnap arra, hogy képviseljék választókerületüket és Békés megyét, valamint valljuk be férfiasan, pártjukat az Országgyűlésben.
Húsz év óta a leggyakoribb helyi publicisztikai fordulat, hogy micsoda dolog, nincs igazi Békés megyei lobbi, mert a különböző oldalakon álló képviselők csak szavakban tartják elsődlegesnek szűkebb ...
Tovább Szólj hozzá

parlament békés megye békés megyei hírlap

2010. máj 08.

Publikációs lánc 2010

írta: korbelygyorgy
Publikációs lánc 2010

Nem hinném, hogy bealkonyodott a blogvilágnak, azonban az bizonyos, hogy a "helyükre kerültek", azaz a felhasználói aktivitásnak már nem az első számú platformjai az egykor webnaplónak mondott felületek. Nem azt mondom, hogy a Twitter, a Posterous, a Tumblr és főleg a Facebook kiszorította őket, hanem ebben a sorban egyszerűen egy lánc végére kerültek, igaz, a blogokat ez esetben nevezhetjük a publikációs lánc csúcsának.

Egyszerű, saját példa, kicsit bulvárosba is hajlik: április végén született kiskutyáink elajándékozásának ösztönzésére egy-két éve nagy valószínűséggel blogot indítok mindjuk a blog.hu-n, ami nem túl bonyolult művelet, népszerúsítése azonban már egy kicsit nehézkesebb lett volna, sorsa pedig bizonytalan, ...

Tovább Szólj hozzá

blog facebook twitter posterous

2010. ápr 30.

Hobo cirkusza - ott voltunk a premieren

írta: korbelygyorgy
Hobo cirkusza - ott voltunk a premieren

Katartikus élmény - így foglalható össze a ma esti színházi, egész pontosan porondszínházi előadás, legalábbis nekem.

Az az igazság, hogy egy kicsit mosolyogtam, amikor a kulturális közvélemény a Vadászathoz mérhető újabb Hobo-albumról kezdett el beszélni néhány hónapja, még inkább akkor, amikor meghallottam, hogy színdarab is lesz belőle.

Aztán meghallgattam a lemezt, ami tényleg jó és pénteken este megnéztük a premiert - megjegyzem, az országban először itt mutatták be - és megemelem a nem létező kalapomat mind a színház, mind az alkotók és elsősorban Földes Hobo László előtt.

Nem szívesen írok olyanról, amihez abszolút nem értek, ráadásul tárgyi tudásom, műveltségem is elég szakaszos e téren, viszont ...

Tovább Szólj hozzá

hobo jókai színház circus hungaricus

2010. ápr 30.

Ha kéne egy kiskutya...

írta: korbelygyorgy
Ha kéne egy kiskutya...

Gratula, nagymama lettél - így ébresztettem Erikát hétfő reggel félig röhögve, félig szorongva, hétéves törpe schnauzerünk ugyanis hat kiskutyának adott életet. Volt egy gyanús eltűnése a közelmúltban, amikor együtt lógott egy simaszőrű foxterrierrel, s úgy látszik, ennek most lett meg a gyümölcse.

Nos, a feladat adott: gazdit találni a hatból ötnek (egyet azért megtartunk, úgy döntöttünk), lehetőség szerint normális, állatbarát embereknek. Éppen ezért nem csak a hagyományos szájról-szájra csatornát vetjük be, ahogy az ilyenkor szokás és nem csak a már bejáratot hirdetési lehetőségekkel (beleértve ide mostmár az online apróhirdetési szolgáltatásokat) élünk, hanem a közösségi web adta csatornákkal.

Ennek jegyében ma ...

Tovább Szólj hozzá

facebook bonnie kölyökkutyák

2010. ápr 24.

Kampánycsendes hétvége

írta: korbelygyorgy
Kampánycsendes hétvége

Itt az ideje lepasszolni az idei üdülési csekkek egy részét, sok minden van már a fejünkben, amit ki kell egy kicsit szellőztetni, munka, privát szféra, egyebek, így nem egészen 48 órára elhúztunk otthonról.

Nem túl messzire, Debrecenben vagyunk, a Hotel Nagyerdő kilencedik emeletén. Normális ember többnyire nem választ olyan rekreációs úticélt, ami egyrészt azonos tájegység a lakóhelyével (Alföld), viszonylag közel van, illetve munka és egyéb ügyekben viszonylag gyakran megfordul itt.

Látkép a 92-es szobából

Mi most ennek ellenkezőjét tettük, s nem csak azért, mert közel akarunk lenni a K. L.-sikersztorihoz (kampánycsend van, vagy mifene, ezért nem mondom ki az első fordulóban már régen bejutott helyi erős ember nevét), még ...

Tovább Szólj hozzá

debrecen nagyerdő wellnesz

2010. ápr 19.

Ildikó néni csókja

írta: korbelygyorgy
Ildikó néni csókja

Engem az utóbbi napok arról győztek meg, hogy rosszul gondoltam, hogy az MSZP minden töketlensége ellenére egy felkészült párt, amelynek a legrosszabb esetre is van egy B-terve.

Ha belegondolunk, nem is a legrosszabb eset, ami történt velük, sokkal rosszabb eredményt is elérhettek volna - a választók egyötöde még mindig bízik bennük. Ám az a kutyakomédia, amit az elmúlt napokban megengednek maguknak, egyszerre szánalmas és ördögi: kényszeredett erőlködés, de ha belegondolunk, van benne némi rendszer.

Mint vén pedofil némber, az MSZP szisztematikusan elkezdte kísérteni az LMP-t, visszalépések, majd fogták magukat és elkezdték koppintani a meglepetéspárt imázsát.

A közírók, bloggerek és más elemzők pedig fejtegetik az LMP-titkot és ...

Tovább Szólj hozzá

mszp lmp

2010. ápr 15.

Ismét lesz OKÉ-túra a Föld napján

írta: korbelygyorgy
Ismét lesz OKÉ-túra a Föld napján

Ezúttal sajnos csak távmunkában és meglehetősen light üzemmódban tudtam részt venni az OKÉ Föld napi programjának előkészületeiben, s úgy néz ki, ott sem tudok lenni. De hát azért van információs társadalom, hogy távoli aszfalt üzemmódban segítsem a dolgot, legfeljebb én majd másfelé tekerek.

Szóval az alapinfók:

Kerékpártúrát szervez az OKÉ a Föld napján
Ismét kirándulásra hívja a kerékpárosokat az OKÉ. Az oda-vissza alig harminc kilométeres túra apropója a Föld napja és természetesen a biciklis szezon immár visszavonhatatlan beköszönte.
Az úti cél az orosházi térség egyik legfontosabb természeti és néprajzi kincse, a Körös-Maros Nemzeti Park kardoskúti látogatóközpontja. A kerékpáros menet április ...

Tovább Szólj hozzá

bringa orosháza föld napja oke

2010. ápr 14.

Új ország

írta: korbelygyorgy
Új ország

 

Sajnos egy médiás nem teheti meg választáskor, amit más normális ember: bekucorodik a tévé és az internet elé este hétkor, sör és ropi mellett először az exit-poll eredményekkel ismerkedik meg, majd lépésről lépésre érkeznek a friss eredmények. Ehelyett én a megyét jártam, hogy a részvételi adatok mellett valami helyi infóval is ébren tartsuk az olvasóka t, illetve este a megyei választási irodába fészkeltem be magam, miközben Szabó kolléga a klasszikus szerkesztői feladatokat látta el. Az önfeledt elemzés helyett a folyamatos figyelem kötött le - nagyjából a sportújságíró kollégák érezhetik így magukat, ha szívükhöz közel álló sportág nagy eseményéről kell tudósítaniuk.

2010-ben azonban egy normális ember ...

Tovább Szólj hozzá

választás mszp fidesz botrány lmp

2010. ápr 11.

Költészet napja: Óda a magyar...

írta: korbelygyorgy
Költészet napja: Óda a magyar...

Ma mindenképpen menjünk el választani, de el ne felejtsük: költészet napja is van. Én most az idén száz éve született Faludy Györgyöt választottam, akivel élete utolsó éveiben többször volt módom találkozni, mi több, együtt dolgozni egy kicsikét, még ha talán egy kicsit túlzás ez a kifejezés arra, hogy néhány alkalommal közönség előtt én kérdezgettem ő pedig válaszolt. S hogy kampánycsend idején miért pont Faludy: 1. Csak. 2. Szégyellje magát, akiben ez a kérdés egyáltalán felmerül.

 

Faludy György

ÓDA A MAGYAR NYELVHEZ

Most, hogy szobámban ér az est setétje

te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje

s ajkad, melyről az esti fák alól

először szólt az ének magyarul.

Arcod mongol emléke rég ködös

de ...

Tovább Szólj hozzá

választás faludy költészet napja

2010. ápr 04.

Hosszú hétvége két lábon, két és négy keréken

írta: korbelygyorgy
Hosszú hétvége két lábon, két és négy keréken

Trabanttal indultam mai bringatúrámra, vagyishát bringával, de Trabant szólt (aztán Korai Öröm, Egyetleneim filmzene válogatás, Quimby Ajajaj, végül CSI soundrack).

Az úti cél Vésztő-Mágor volt, összekövetve egy családi kirándulásra, bár családom négy keréken tette meg az utat. Vésztő-Mágor egyébként nagyon kellemes hely, egyszer már voltunk ott, de akkor egy augusztus 20-ai népünnepély volt, most viszont csak néhány sonkát faló, piknikelő család (voltak, akik bográcsost főztek, de ez emelte a hely báját), ezért teljesen bensőséges volt a dolog, filléres árakkal, kedves parkolójegyes, tárlatvezető és büfés nénikkel.

A tekerés alapvetően jól esett, leszámítva a második részt, az ugyanis szinte végig szembe széllel ...

Tovább Szólj hozzá

kirándulás bringa nemzeti park vésztő mágor

2010. ápr 02.

A Kispál feloszlása: egy legenda vége - vagy kezdete?

írta: korbelygyorgy
A Kispál feloszlása: egy legenda vége - vagy kezdete?

Nem volt nehéz kitalálni, hogy melyik zenekarról lehet szó, amikor a Lángoló Gitárok feldobta egy Sziget-infó alapján, hogy melyik lesz az a zenekar, amelyik a Sziget - nulladik napján feloszlik, Lovasi ugyanis már évek óta lebegteti, hogy ha nem sikerül megújulnia a Kispál és a Borznak, akkor vége a történetnek.

Az esetről elég részletes cikket ír a pécsi Bama.hu, amit mi is átvettünk , s a média általánosságban a vezető hírek közt tálalta a sztorit - nem csak azért, mert  a búcsúkoncert a Sziget egyik attrakciója lesz, hanem azért is, mert alanyi jogon sokakat érdekel Lovasi és az ő zenekara és talán nem csak a Kossuth-díj kapcsán.

Első felindulásomban egy nekrológot ígértem a Twitteren , de nem nagyon állnék be abba a sorba, ...

Tovább Szólj hozzá

lovasi kossuth díj kispal

2010. ápr 02.

A kutya vacsorája 2.

írta: korbelygyorgy
A kutya vacsorája 2.

Jelentem, a kutya jóllakott, a csont megmaradt - hát ja, ez elég erőltetett, de ez a lényeg: remek volt a rádiófelvétel, olyan érzés, mintha a nappaliba cuccolna be egy remek zenekar - merthogy A kutya vacsorája szerintem az - és csak neked és a barátaidnak játszana.

Délelőtt Köles István Juniorral és nagyobbik fiával mentünk fel kocsival, a felvételig volt annyi időm, hogy meglátogassam végre Tóth Norbi barátomat, aki az elmúlt esztendőkben galériatulajdonos lett és meghatározója a kortárs képzőművészet fősodrának.

Nagyon jót beszélgettünk, szerencsére azon kevés, hosszú évek után történő találkozások egyike volt ez, amikor van miről beszélgetni. Simán felvettük a fonalat, pedig sok év (talán másfél évtized, ha nem ...

Tovább Szólj hozzá

budapest mr2 a kutya vacsorája

2010. ápr 01.

A Kutya Vacsorája

írta: korbelygyorgy
A Kutya Vacsorája

Ma kulissza-nap van: délelőtt irány Budapest, este egy néző leszek a lehetséges 35-ből az MR2 Akusztik felvételén. Ezúttal a Kutya vacsorája játszik, melynek egyik tagja, Köles István Jr. Békéscsabán él és neki köszönhetem ezt a lehetőséget, mármint hogy belülröl látok egy ilyen felvételt és vele is utazom oda meg vissza.

A banda egyébként számomra kedves zenét játszik, elsősorban arról nevezetes, hogy a Quimby ütős csapata alkotja a gerincét, de sok más neves muzsikus tagja ennek formációnak.

Az élményanyagból alapvetően valami riportféle készül online és print verzióban, de ha tudok, természetesen Twitteren is igyekszem átadni az akusztikus fílinget.

Tovább Szólj hozzá

mr2 a kutya vacsorája akusztik

2010. már 31.

Hegyaljás előkészületek

írta: korbelygyorgy
Hegyaljás előkészületek

Ma kijött az első sajtóközlemény, ennek jegyében én is lélekben felkészültem az idei szezonra. Először is az utoljára - eléggé el nem ítélhető módon - októberben frissített blogra szegeltem ki a Próbakős kollégák szövegét, majd a Hegyalja-twitteren végeztem el egy nagyon fontos közösségi feladatot: visszakövettem az eddig feliratkozott 174 júzer azon halmazát, akikről feltételezhető, hogy valós személyek.

Az idén ugyancsak a civil szektorban mozgok, egész pontosan a Zöld Sátorban, ami az idén különösen nehéz feladat lesz a választások miatt. Ami nem azt jelenti, hogy politikusokkal töltenénk meg a pódiumot négy napon keresztül, hanem arról, hogy a zöld ügyek nagy részét meghatározza a politika, kivételt talán csak a ...

Tovább Szólj hozzá

motorhead hegyalja zöld színpad

süti beállítások módosítása
Mobil