A címben jelzett tök természetesen nem a dinnyére vonatkozik, hanem az ötlet tökéletességére. Most jött e-mailen, élő link híján itt osztom. Remélem, a dolog tényleg őszinte projekt, nem része senki kampányának, s ha már így van, ténylegesen bemutatja a dél-békési valóságot.

Rendkívüli kezdeményezést indít júliusban Magyarországon Antje Schiffers berlini képzőművész és Erdődi Katalin kurátor. A tervek szerint három gazdával töltenek egy-hetet, és a német alkotó ezalatt egy-egy tájképet fest nekik a gazdaságukról. Cserébe arra kéri vendéglátóit, hogy meséljenek, illetve forgassanak egy kisfilmet a mindennapos munkájukról és életükről, amit a festménnyel együtt januárban a budapesti Ludwig Múzeumban is bemutatnak ...

Két teljes nap kellett, mire összehoztam ezt a pár percnyi anyagot, ami persze nem azt jelenti, hogy olyan míves munkát végeztem volna, inkább csak élvezkedtem egyet a YouTube által nyújtott újdonságokon. Egész praktikus és jól kezelhető szerkesztői felületet hegesztettek a google-osok, öröm volt vele dolgozni.

Csodát azért ne várj, tulajdonképpen csak azt látod, amit egy bekapcsolt mobil rögzíteni képes, a többit a rendszer javította automatikusan, meg néhány felesleges üresjáratot kivágtam. Legalább egyszer azonban mindenképpen érdemes végignézni, mert szerintem nagyon ritka ez a látvány. 

A helyieknek hagyomány, számunkra, akik most láttunk először ilyet, igazi csoda: több ezer bolondmaszkba öltözött, többségében a badeni régióban élő ember vonult fel vasárnap délután Zell im Wiesentalban. Ez a kisváros kb. 4-5 kilométerre van a mi lakóhelyünktől, ennek ellenére eredetileg autóval mentünk át, de a parkolási anomáliák miatt (lényegében teljesen megtelt a város) visszafordultunk és a vonatot választottuk.

A felvonulás több órán át tartott, de a hideg ellenére szinte végig kitartottunk és csak lőttem a képeket (no meg készült egy pár videó is, amiket a napokban még fel szeretnék dolgozni). Egy kicsit a badeni középkor, egy kicsit a germán mondavilág, egy kicsit a Grimm-mesék hangulata tárult elénk, emlékeztetve ...

Méltatlanul kevesen ismerték Dévényi Ádámot, akinek a halálhíre vasárnap este jelent meg. Munkássága felhigított változatát persze mindenki ismeri, s ez kiderül ebből a cikkből is : Adj helyet magad mellett, Közeli helyeken. Azaz a Rolls nyomán a Bikini csinált belőlük lakossági zenét, azonban én személy szerint nem ezért szerettem, hanem mert 1990-es kazettája rendkívül sok erőt adott a nehéz időkben.

Egy szál gitár, néhány akusztikus kísérő hangszer és az elmondhatatlan erő, ami áradt a dalokból. Az erő sajnos elfogyott, talán halála után többen felfedezik ezt a remek dalnokot.

Szeptember 24-én, 87 éves korában elhunyt Sass Ervin újságíró, költő, színikritikus, Békéscsaba meghatározó egyénisége.

Sass Ervin nevét nagyon korán, 16-17 éves koromban jegyeztem meg, amikor normális ember még nem olvas újságot, főleg nem megyei napilapot. Csakhogy generációm éppen az akkor bemutatott Hair filmváltozatának lázában égett, s mivel családunk előfizetője volt a Békés Megyei Népújságnak, jóval későbbi munkaadóm jogelődjének, egy másnapos vasárnap délelőttön fellapoztam a kulturális rovatot.

A rajongó ember, főként, ha kevés az élettapasztalata, nehezen tűri az övétől eltérő álláspontokat, így én is felháborodtam, amiért egy Sass Ervin nevű szerző csak úgy lehúzza Milos Forman filmjét. ...

Ha ezt szegény Steve Jobs megélhette volna - ez volt az első gondolatom, amikor olvastam a hírt arról, hogy az idei irodalmi Nobel-díjast úgy hívják, hogy Bob Dylan. Közismert tény, hogy az Apple alapítója, az it-világ látnoka, több iparág reformere rajongott a legendás dalnokért, mi több, Dylan munkássága nagyban hatott gondolkodásmódjára, így tehát leegyszerűsítve mondhatjuk, hogy szelleme ott van minden egyes iPodban, iPhone-ban és más almás termékben (mielőtt bárki kétségbe vonná tisztánlátásomat: nem vagyok fan, nem használom ezen cég termékeit, elvagyok Linux Minttel és Androiddal, viszont a Jobsról szóló életrajzi kötet nagy hatással volt rám és nem tudok nem fejet hajtani zsenialitása előtt minden ellentmondásával együtt).

... ugye ismerős a legendás sor a Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián című LGT-klasszikusból, ami akaratlanul belemászott a fülembe a halálhír olvasása óta. Sajnos reggel mindörökre elveszett a Somló, persze tudjuk, munkássága révén továbbra is velünk él.

Az a helyzet, hogy nekem nincs igazi Somló-sztorim, csupán lakossági élmények, talán annyi, hogy egyszer a médiahajón, még a kilencvenes évek végén egy ócska fényképezőgéppel lefotóztam egy celebtársaságban (akkoriban még nem így hívták az ismertebb művészeket, pontosítanék: akkor még kizárólag művészek voltak a hírességek), ő pedig több évtizedes sztárság ellenére odamosolygott és annyit mondott: köszi.

Ez a baj a rock and rollal, hogy mára eljutott ...

Emlékszik még valaki arra a nem túl vidám, valamiért mégis romantikus korszakra, amikor egy lemezre rengeteget vártunk, majd lényegében agyonhallgattuk, de annyira, hogy évtizedek múltán is az agyunkban lüktet minden részlet. Manapság fordítva fogyasztjuk a zenét (és általában a kulturális javakat), ami jó, mert minden elérhető a megjelenés napján, ám a bőség zavara (túlkínálat) megnehezíti a választást.

Ennek fényében nagyon jó lemeznek kell lennie annak, ami tényleg megragad annyira, hogy többször, sőt annál sűrűbben meghallgassuk. Nekem most ilyen tavasz óta Bródy János Ráadás című lemeze.

Lehet most csodálkozni, őszintén szólva én sem hittem volna, hiszen - ahogy a popszakma ismeri - Tini bármilyen produktumáról ...

Természetesen csak áprilisi tréfácska volt az előző posztban felvázolt fiktív médiaterjeszkedés , melyet az olvasók nagy része ekként is kezelt, legalábbis a reakciók szerint. Természetesen a Mediaworks nem akar Németországban tevékenykedni (vagy legalábbis nem tudok róla), s ha ezt tenné, nem a Beolt tenné meg zászlóshajónak (pedig a Berlin Online nem is hangozna rosszul - bevallom, erre nem is gondoltam tegnap, a Facebookon Fidusz barátom fejtette meg ezt a lehetőséget :)), s ha véletlenül mégis, biztosan nem engem bíznának meg a feladattal.

Azonban néhány tucatnyi embernek tetszett a dolog, ezt Mark Zuckerberg rendszerében a tudomásomra is hozták, így máris megérte az április elsejei vicceskedés.

Németország felé terjeszkedik az Axel Springer magyarországi megyei lapjait megszerző osztrák médiacég. Ennek jegyében 2016 áprilisában beindul a Beol.de hírportál - tájékoztattak a céghez közel áll források.

A korábbi Axel Springer Network első hírportálja 12 évvel ezelőtt indult, s mára nem csak a regionális piac meghatározó online hírforrása. Ezért gondolták úgy a tulajdonos osztrák Mediaworks vezetői, hogy afféle trójai falóként ezt a márkát vetik be a németországi terjeszkedéshez.

A Beol.de első körben a Németországban élő magyarokat célozza, számukra nyújt hasznos tanácsokat a beilleszkedéshez, munkavállaláshoz, a szabadidő hasznos eltöltéséhez, mindamellett tematikus, a mindennapokhoz szükséges hazai ...

Utoljára vagy három évvel ezelőtt foglalkoztam A Dal című produkcióval, illetve az Eurovíziós dalversennyel úgy általában itt a blogon , igaz, akkor hosszasan, mert egy érdekes jelenségnek voltunk szemtanúi: a nézők "meghekkelték" a bulit és egy antisztárt küldtek az európai megmérettetésre.

(Csak zárójelben: szegény ByeAlexnek időközben megtetszett a sztárélet, ezzel pedig szánalmas figurájává vált a magyar popiparnak, de ez legyen az ő baja, korábbi érdemei ettől nem íródtak felül).

Azóta persze a producerek és a zsűri ügyel arra, hogy ne kerüljön "idegen anyag" a döntőbe, azaz megbízhatóan Eurovízió-kompatibilis produkciók jutottak ki, Kállay-Sounders és Boggie, de már a harmincas mezőnyben sem találtunk erősebb, ...

David Bowie nevét ismertem 19 éves korom előtt is, bár ekkoriban még nem igazán jutottam hozzá igazi hallgatnivalóhoz az ismert okok miatt: a rádió nem játszotta, lemezeit pedig nem lehetett megvásárolni Magyarországon. Tegyük hozzá, ekkoriban még erős rock, blues és progresszívrock-lázban égtem, így hát kapóra jött egy kollégám rendkívül kedvező ajánlata, aki fillérekért kínált nekem SBB-lemezeket, mert ő éppen David Bowie-ra gyűjtött.

A dolog önmagában nem lett volna érdekes, ha nem Izsák Attiláról, a korabeli budapesti punkmozgalom egyik fontos figurájáról van szó, így hát elindult az agyamban a kattogás: nem lehet szimpla plasztiksztár ez a fazon, ha ezek a mindent tagadó figurák odavannak érte.

Ekkor 1982-t írtunk, ...